Grosjean változtatott hozzáállásán - F1VILÁG.HU

Grosjean változtatott hozzáállásán

HIRDETÉS

Változtatott hozzáállásán, ennek pedig már az előszezoni teszteken megvolt az eredménye – Romain Grosjean biztos benne, idén nem követ el olyan súlyos hibákat, mint első teljes F1-es szezonjában.


Változtatott hozzáállásán, ennek pedig már az előszezoni teszteken megvolt az eredménye – Romain Grosjean biztos benne, idén nem követ el olyan súlyos hibákat, mint első teljes F1-es szezonjában.

A Lotus versenyzőjét tavaly rengetegen bírálták vezetési stílusa miatt – a francia nemegyszer okozott súlyos balesetet a versenypályán, belgiumi incidense miatt pedig az Olasz Nagydíjtól el is tiltották.

„Szerintem már most változtam” – mondta Grosjean.

„Tavaly beültem az autóba a teszten, és megpróbáltam olyan gyorsan menni, amennyire csak tudtam. Idén azonban már próbálok okosan dolgozni. Egy kicsit más a helyzet. Tudom, hogy min dolgozhatunk tovább, és mit érhetünk el. És remélhetőleg a kockázat kezelésének módja is más lesz.”

„Idén nem lesz annyi újdonság számomra, ez pedig nagy különbség. Tudom, mivel állok szemben, ez már nem az első szezonom lesz. Tudom, hogy mivel foglalkozzak a futamok közt, ismerem mindazokat a kicsiny dolgokat, melyek egy 19-20 futamos bajnokság során fontosak lehetnek.”

„Amikor az ember új dolgokkal szembesül, hibázik. Remélem, idén már nem lesznek ilyen dolgok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!