2008.04.27., vasárnap, 17:52 - F1VILÁG.HU

Day: április 27, 2008

A McLaren számít Kovalainenre Törökországban

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis biztos benne, hogy Heikki Kovalainen gond nélkül részt tud majd venni a két hét múlva megrendezésre kerülő Török Nagydíjon, miután

A BMW változtatna a biztonsági autós szabályokon

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen bízik benne, hogy a biztonsági autóra vonatkozó szabályokat még a Török Nagydíj előtt megváltoztatják, miután Nick Heidfeld emiatt nem

Massa szerint nem pihenhet a Ferrari

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa elmondta, csapata egy pillanatra sem állhat le a fejlesztésekkel, miután második kettős győzelmét ünnepelte a hétvégi Spanyol Nagydíjon.

Hamiltont mélyen érintette Kovalainen balesete

Lewis Hamilton elmondta, hogy csapattársa, Heikki Kovalainen mai balesete kísértetiesen emlékeztette saját bukására, melyet még a tavalyi Európa Nagydíj időmérő edzésén szenvedett el a Nürburgringen.

Alonso a kiesés ellenére is elégedett

Fernando Alonso elárulta, annak ellenére is elégedett, hogy egy motorhiba miatt idő előtt be kellett fejeznie a hétvégi Spanyol Nagydíjat, mert úgy érzi, rengeteget fejlődött

McLaren: Kovalainen ott lesz a Török Nagydíjon

A McLaren vezetése úgy gondolja, hogy Heikki Kovalainen zöld utat kap az orvosoktól, miután a központi kórházba szállították további kivizsgálásra a Spanyol Nagydíjon történt hatalmas

Kovalainen állapota stabil hatalmas balesete után

Heikki Kovalainen hatalmas balesetet szenvedett a Spanyol Nagydíjon. A McLaren finn versenyzője az élen autózott, mikor a 22. körben autója irányíthatatlanul a gumifalba csapódott a

A McLaren ismerkedik a szomszédaival

A Super Aguri és a Force India is meghívást kapott új szomszédjától még csütörtökön, amikor a McLaren alakulata áthívta őket teázni.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2008. április
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!