2008.10.19., vasárnap, 17:54 - F1VILÁG.HU

Day: október 19, 2008

A Ferrari kivizsgálja a hétvégén történteket

A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali elmondta, az olasz gárdának ki kell vizsgálnia, hogy versenyzői miért nem tudták felvenni a versenyt a McLaren brit pilótájával, Lewis

Kubica maga mögött tartaná Raikkönent

Robert Kubica elmondta, mindent megtesz majd annak érdekében, hogy megőrizze harmadik pozícióját az egyéni pontversenyben, miután amúgy is halovány bajnoki esélyei teljesen elszálltak a hétvégi

Hamilton köszönetet mondott a McLarennek

A McLaren pilótája, Lewis Hamilton szuperlatívuszokban beszélt csapatáról, miután fölényes győzelmet aratott a hétvégi Kínai Nagydíjon, mellyel hét pontra növelte előnyét a bajnokságban egy futammal

Raikkönen szerint nem volt elég gyors a Ferrari

Kimi Raikkönen elmondta, a Ferrari egyszerűen nem volt elég gyors ahhoz, hogy harcba szállhasson a McLarennel a vasárnapi Kínai Nagydíjon, ahol a maximum, amit elérhettek,

Hamilton miatt kellett kiállnia Kovalainennek

A McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis elégedetten nyilatkozott a Kínai Nagydíj után, ahol Lewis Hamilton fölényes győzelmet aratott, mellyel karnyújtásnyira került az idei vb-címhez. A brit

Ferrari: Nem volt csapatutasítás

A Ferrari vezetése cáfolja, hogy csapatutasítást alkalmazott volna a vasárnapi Kínai Nagydíjon, mikor Kimi Raikkönen látványosan belassult, és a bajnoki címért még harcban álló Felipe

Alonso visszahozná a régi rendszert a Forma-1-be

Az egykori világbajnok, Fernando Alonso úgy gondolja, hogy komoly veszélybe kerülhet a Forma-1 jó hírneve, ha az irányító testület tartja magát eredeti elképzeléséhez, és túl

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2008. október
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!