2008.11.04., kedd, 21:45 - F1VILÁG.HU

Day: november 4, 2008

Irvine: Hamiltonnak a Ferrarihoz kell igazolnia

A Ferrari egykori versenyzője, Eddie Irvine figyelmeztette a Forma-1 újdonsült világbajnokát, Lewis Hamiltont, hogy gondolkodjon el a csapatváltáson, mert ha jót akar magának, előbb vagy

A Honda csak november végén dönt Barrichellóról

Nagyon úgy tűnik, hogy a Forma-1 történetének legtapasztaltabb versenyzője, Rubens Barrichello csak a hónap végén tudja meg, maradhat-e a Hondánál, miután a japán gárda hétfőn

Coulthard csalódott, de csak a szépre emlékezik

David Coulthard bevallotta, nagyon sajnálja, hogy már az első kanyarban kiesett a hétvégi szezonzáró Brazil Nagydíjon, és így ért véget pályafutása a Forma-1-ben, ám hozzátette,

Dennis lemondhat a csapatvezetői posztról

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis elhintette, nem kizárt, hogy a jövőben lemond a csapatvezetői feladatokról, és más szerepkörben folytatja tovább a munkát, méghozzá a McLaren

A Honda a BMW szintjét célozza meg 2009-ben

A Honda Racing csapatvezetője, Ross Brawn nyíltan kijelentette, hogy a japán alakulat jövő évre kitűzött céljai között az szerepel az első helyen, hogy megpróbáljon egy

Vettelt meglepte idei kiváló teljesítménye

Sebastian Vettel elárulta, álmában sem gondolta volna, hogy ilyen jól sikerül majd számára az idei szezon, miután az előkelő nyolcadik helyen végzett a világbajnokságban.

Briatore szerint Hamilton méltó bajnoka az F1-nek

A Renault csapatvezetője, Flavio Briatore úgy gondolja, hogy Lewis Hamilton megérdemelten nyerte meg a világbajnoki címet, jóllehet Felipe Massa aratta a legtöbb futamgyőzelmet az idei

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2008. november
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!