2010.05.06., csütörtök, 16:42 - F1VILÁG.HU

Day: május 6, 2010

A Ferrari új festéssel áll rajthoz Barcelonában

A Ferrari levette autói motorborításáról a vitatott vonalkódot, miután a múlt héten azzal vádolták meg, hogy a design-elem egy bújtatott reklám, amivel főszponzorát, a Marlborót

Dupla időmérőt rendezhetnek Monacóban

A forma-1-es versenyzők arra kérik az irányító testületet, hogy gondolja át az időmérő edzés átszervezésének lehetőségét, mert attól tartanak, hogy az óriási forgalom miatt káosz

A Mercedes egy radikális megoldással állt elő

A Mercedes GP egy eddig nem látott megoldással állt elő, és agresszív fejlesztési programja részeként felfedte a barcelonai garázsban radikálisan átalakított motorborítása elején, amin szembetűnő

Klien veszi át Chandhok helyét pénteken

Ahogy arra számítani is lehetett, a Hispania újonnan igazolt tartalékversenyzője, Christian Klien már a hétvégi Spanyol Nagydíj pénteki első szabadedzésén pályára gördülhet.

Az Epsilon nem riadt vissza a Forma-1-től

Az Epsilon Euskadi vezére, Joan Villadelprat elmondta, hogy csapata az újoncok küszködése ellenére is mindent megtesz annak érdekében, hogy megszerezze a még üresen álló rajthelyet,

Alonso bizonyítani akar hazai közönsége előtt

Fernando Alonso elmondta, hogy bár a győzelmet célozza meg hazai közönsége előtt, a dobogós helyezéssel is elégedett lenne a hétvégi Spanyol Nagydíjon, ahol mindenképpen bizonyítani

Schumacher rámutatott gyengéjére

Michael Schumacher elárulta, hogy a gumik okozzák a legnagyobb problémát számára az idei szezonban, ugyanis azok teljesen másképpen viselkednek, mint amikhez korábban, még visszavonulása előtt

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!