2010.05.11., kedd, 16:07 - F1VILÁG.HU

Day: május 11, 2010

McLaren: Olcsó technológia az F-csatorna

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh nagyon sajnálja, hogy csapata nem tudta meggyőzni az ellenfeleket, és végül az általuk először kifejlesztett F-csatorna jövő évi betiltása mellett

Újabb esős verseny lehet Monacóban

A meteorológusok legfrissebb előrejelzései szerint változékony, esős idő uralja majd a hétvégét a következő futamnak helyet adó Monacóban, így a nagy formalom mellett az időjárás

A Mercedes nem dobja be a törölközőt

A Mercedes GP ügyvezetője, Nick Fry szerint még túl korai lenne bukásról beszélniük, főleg az idei évben, mikor az új pontrendszer miatt szinte egy verseny

Nehezebb lesz átvágni a sikánokat Monacóban

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) megerősítette, hogy a hétvégén megrendezésre kerülő Monte-Carlói Nagydíjnak helyet adó utcai pálya két lassítóját egy kicsit átalakítják, hogy elriasszák a

Törött felni okozta Hamilton kiesését

A McLaren megerősítette, hogy a bal első felni meghibásodása miatt esett ki Lewis Hamilton a hétvégi futam utolsó előtti körében, mellyel eldobta magától a már

A Red Bull lassan elkészül F-csatornájával

A Red Bull Racing a tervek szerint a május végén megrendezésre kerülő Török Nagydíjon viszi először pályára saját fejlesztésű F-csatornáját, melytől a vezetőség újabb előrelépést

A Bridgestone mégis maradhat a Forma-1-ben

A Bridgestone F1 vezetői készen állnak arra, hogy meggyőzzék a japán cégóriás igazgatótanácsát arról, hogy gondolják át korábbi döntésüket, és a csapatok kérésének eleget téve

A Mercedes visszatér a régi autóhoz Monacóban

Német lapértesülések szerint a Mercedes GP a rövidebb tengelytávú versenygépével küldi pályára pilótáit a hétvégi Monte-Carlói Nagydíjon, ugyanis a vezetőség úgy érzi, hogy azzal eredményesebbek

Michael: Nem elég jó az átdolgozott Williams

A Williams istálló technikai igazgatója, Sam Michael egyelőre értetlenül áll a történtek előtt, és mielőbbi vizsgálatot sürget, hogy kiderítse, miért nem segítettek az újítások az

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!