július 2013 - Oldal 5 a 34-ből - F1VILÁG.HU

Month: július 2013

A McLaren F1-es csapatot keres Magnussennek

A McLaren vezetősége azon dolgozik, hogy a következő szezonban csapatot találjanak pártfogoltjuk, Kevin Magnussen számára a Forma-1-ben, hogy az ifjú tehetség minél előbb tapasztalatot szerezhessen

Lowe fokozatosan veszi át a feladatokat Brawntól

A Mercedes nem titkoltan azzal a szándékkal csábította el a McLarentől Paddy Lowe-t, hogy majd idővel Ross Brawn csapatfőnök helyébe léptesse. A pozíció átadására azonban

Grosjean megúszta a kizárást a Magyar Nagydíjon

Romain Grosjean megtarthatja harmadik rajthelyét a Magyar Nagydíjon, miután a sportfelügyelők elfogadták csapata magyarázatát, miszerint azért minősítették szabálytalannak autója padlólemezét, mert az megsérült az időmérő

Nem akarnak húsznál több futamot a pilóták

Nem tenne jót a csapatoknak, ha húsznál több versenyhétvége lenne egy szezonban – ez a véleménye Sebastian Vettelnek, Lewis Hamiltonnak és Romain Grosjeannak is.

Grosjean a futamon is jó eredményre számít

A Lotus francia pilótája eddig remek hétvégét tudhat maga mögött hazánkban, hiszen az időmérőn harmadik lett, és többek közt csapattársát, Kimi Räikkönent is sikerült megelőznie.

Alonso: Kisebb csoda ez az 5. hely

Az utóbbi időben az időmérőkön nem jeleskedett igazán a Ferrari, így nem csoda, ha a Magyar Nagydíj szombati napján megszerzett ötödik rajtkocka Fernando Alonso szerint

Räikkönen: Ártott nekünk a gumimódosítás

Kimi Räikkönen, a Lotus világbajnoka úgy érzi, csapata hátrányba került amiatt, hogy a Forma-1 mezőnye a hétvégi Magyar Nagydíjon már új abroncsokat kénytelen használni.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2013. július
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!