2013.08.22., csütörtök, 15:16 - F1VILÁG.HU

Day: augusztus 22, 2013

Az iskolapadból a Forma-1-be

Egyetemistaként került a Forma-1-be, megjárta a Red Bull, a Ferrari és a Lotus csapatát is – olyan versenyzők mellett dolgozhatott, mint Sebastian Vettel, Felipe Massa,

Lauda: Lesz különbség a motorok között

A Mercedes AMG Petronas nem ügyvezető elnöke, Niki Lauda szerint egyelőre korai még kijelenteni, hogy a német gyártó 2014-es motorjai sokkal jobbak a riválisok aggregátjainál.

A McLaren szerint dűlőre kell jutni a Pirellivel

Komoly kockázatot vállalna a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azzal, ha nem hosszabbítaná meg kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli szerződését – állítja a

Hülkenberg: Minden opciót megvizsgálunk

Nico Hülkenberg, a Sauber istálló versenyzője elárulta, bár nem a várakozásai szerint alakul a 2013-as Forma-1-es bajnokság, nem bánta meg, hogy a svájci kiscsapathoz szerződött

Räikkönen beteg, nincs ott a pályán

Betegség miatt ma még nem áll a média rendelkezésére a belgiumi F1-es paddockban a Lotus világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen.

Hamilton építene a magyarországi győzelemre

A bajnokság második részében is megtartaná lendületét Lewis Hamilton, valamint a Mercedes Forma-1-es csapata – a gárdánál bíznak abban, hétvégén, Belgiumban meg tudják majd ismételni

A McLaren idén már nem számít győzelemre

A McLaren Mercedes Forma-1-es csapatának ügyvezető igazgatója, Jonathan Neale szerint nem sok esély van arra, hogy problémás versenyautójuk, az MP4-28-as modell győzelemhez segítheti az alakulatot

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2013. augusztus
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!