2016.09.18., vasárnap, 19:39 - F1VILÁG.HU

Day: szeptember 18, 2016

Az FIA magyarázatot vár a történtekre

Az FIA azonnal vizsgálatot indított, hogy kiderítse, miként történhetett meg az, hogy egy pályabíró a pályán maradt, mikor a biztonsági autós fázis után újraindították a

Alonso dobogós helyezésben bízott

Fernando Alonso nagy reményekkel érkezett Szingapúrba, és ezek a remények a rajtot követően is megmaradtak – a spanyol abban bízott a futam elején, hogy dobogóra

Verstappen: A rossz rajt után ez volt a maximum

A Szingapúri Nagydíjon hatodikként célba érő Max Verstappen úgy érzi, a rendkívül gyengén sikerült rajtot követően a maximumot hozták ki a vasárnapi versenyből.

Wolff: A végén majdnem összecsináltuk magunkat!

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff elárulta, kis híján „összecsinálták magukat” a vasárnapi Szingapúri Nagydíj utolsó köreiben, nagyon féltek ugyanis attól, hogy Daniel Ricciardo meg tudja

Hülkenberg: Sokba került az év legjobb rajtja

A Szingapúri Nagydíj rajtjánál balesetet szenvedett Nico Hülkenberg úgy véli, legfőképp annak köszönhette gyors kiesését, hogy Max Verstappen rosszul startolt a piros lámpák kialvása után

Ricciardo: Azt hittük, Rosberg is kijön

Daniel Ricciardo a Szingapúri Nagydíj utolsó méterein is azért küzdött, hogy megelőzze Nico Rosberget – a győzelem ugyan nem sikerült, azonban nem csalódott az ausztrál.

Rosberget egyelőre nem érdekli a vb-elsőség

Nico Rosberg győzelme az utolsó körig veszélyben volt Szingapúrban, ám nagyon boldog, hogy végül sikerült megtartania az első helyét, és a dobogó legfelső fokára állhatott.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2016. szeptember
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!