2019.10.10., csütörtök, 18:23 - F1VILÁG.HU

Day: október 10, 2019

A versenyzők szerint pénteken dönteni kell az időmérőről

A Forma-1-es mezőny tagjai azt szeretnék, ha már pénteken döntés születne arról, hogy az eredeti terveknek megfelelően megtartják-e a Japán Nagydíj időmérő edzését szombaton, vagy pedig a tájfun miatt átteszik azt vasárnapra.

Hamilton: A Ferrari Leclercet akarja első számúnak

A világbajnoki pontversenyben élen álló Lewis Hamilton szerint a Ferrari megpróbálja felfuttatni első számú versenyzővé Charles Leclercet, de ez nem feltétlenül tesz jót a dinamikának a maranellóiak háza táján.

Vettel nem tart újabb motorhibától

A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel azt mondja, az oroszországi motorgondok ellenére nem kell aggódniuk az idény hátralévő versenyei miatt.

Vettel: Hiba volt, hogy nem fogadtam szót a Ferrarinak

A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel elismerte, kétségkívül „nem volt helyes”, hogy figyelmen kívül hagyta a csapatutasítást a két héttel ezelőtti Orosz Nagydíjon, ugyanakkor azt mondja, mostanra tisztázták az ügyet házon belül.

Hamilton: Vettel hónapokig nem érezte jól magát

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője elárulta, örül, hogy riválisa, Sebastian Vettel szingapúri győzelmével „visszatért”, hiszen nehéz időkön ment keresztül a német.

Vasárnap tarthatják az F1-es időmérőt Japánban

Könnyen elképzelhető, hogy szombat helyett vasárnap tartják majd a Forma-1-es Japán Nagydíj időmérő edzését, a Hagibisz tájfun miatt ugyanis várhatóan nem tud majd pályára gurulni a száguldó cirkusz mezőnye holnapután.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2019. október
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!