F1Világ - Utánpótlás kategória

Kategória: Utánpótlás

Hideg Ádám megérkezett a Formula-4 Winter Series élmezőnyébe

Megérkezett a Formula-4 Winter Series élmezőnyébe, Hideg Ádám, a Jenzer Motorsport magyar versenyzője az elmúlt hétvégén rendezett barcelonai fordulón, ahol az időjárási körülmények nem tették lehetővé, hogy pole pozícióját szombaton megpróbálja futamgyőzelemre váltani, vasárnap pedig műszaki hiba miatt kényszerült feladni a hétvége harmadik viadalát a hetedik helyről.

Idén is a Forma-3-ban folytatja Tóth László

A Charouz Racing System csapatánál folytatja pályafutását az FIA Forma-3-as bajnokság 2022-es idényében Tóth László, aki tavaly mutatkozott be a versenysorozatban.

F3: Sokat tanult az esős belgiumi versenyhétvégén Tóth László

A mezőny többi tagjához hasonlóan pályafutása egyik legnehezebb versenyhétvégéjén van túl Tóth László, az FIA Forma-3-as bajnokságban szereplő Campos Racing magyar versenyzője, aki a sorozat Belgiumban rendezett futamain igazán extrém, viharos, esős körülmények között gyűjtötte tovább tapasztalatait a kategóriában.

Magyar versenyzőnek is szurkolhatunk a Hungaroringen

Hétvégén kerül sor a Hungaroringen a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíjra, melynek betétprogramja az FIA Forma-3-as bajnokság idei szezonjának negyedik fordulója lesz. A 30 fős mezőny egyetlen magyar tagja, Tóth László az elmúlt hetekben csapatának, a spanyol Campos Racingnek a főhadiszállásán készült a mogyoródi futamokra, a programban pedig a mentális és fizikális edzések mellett szimulátorozás, valamint a versenyautó felkészítése szerepelt.

Folyamatosan gyorsulni tudott első F3-as hétvégéjén Tóth László

Mindhárom versenyen célba ért, és péntektől vasárnapig folyamatosan gyorsulni tudott a köridők tekintetében Tóth László, a Campos Racing magyar versenyzője az FIA Forma-3 bajnokság első hétvégéjén, az FIA Formula 1-es Spanyol Nagydíj helyszínén.

Magyar versenyzővel rajtol a Forma-3-as szezon Barcelonában

A hétvégi Forma-1-es Spanyol Nagydíj betétfutamaként rendezik meg az FIA Forma-3-as bajnokság első fordulóját, melyen versenykörülmények között is bemutatkozik a sorozatban a Campos Racing magyar versenyzője, Tóth László.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!