Megosztás:

Hamilton Alonso előtt a nyitónapon Barcelonában

A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton magabiztosan tért vissza a katalán ringre, ahol több mint hat tizedet adott egykori csapattársának, Fernando Alonsónak, aki az új Renault-val rótta a köröket. A Honda viszont borzalmasan teljesített.

Lewis Hamilton kiválóan teljesített az e heti tesztek nyitónapján a spanyolországi Barcelonában, ahonnan hiányzott a világbajnoki címvédő Ferrari istálló.

A brit versenyző hat tizedet adott egykori csapattársának, Fernando Alonsónak, aki a Renault új versenygépével dolgozott. A spanyol pilóta kiválóan szerepelt az R28-cal, ám nem sokkal a tréning vége előtt megállt alatta az autója, ami miatt meg kellett állítani a körözést a pályán.

Robert Kubica mai teljesítménye azt bizonyította, hogy a BMW Saubernek sikerült megoldást találnia azokra az egyensúlyproblémákra, amelyek az első teszteken hátráltatták őket, ugyanis a lengyel versenyző a harmadik helyen zárta az első tesztnapot.

A negyedik pozícióban nagy meglepetésre a Force India olasz versenyzője, Giancarlo Fisichella végzett, aki tovább folytatta az indiai gárda versenygépének továbbfejlesztését, hogy a lehető legfelkészültebben kezdhessék meg az idei évet.

A McLaren tesztpilótája, Gary Paffett számára mozgalmas volt a mai nap. A brit pilóta a hatodik helyen landolt, miután délelőtt megállt alatta autója, majd délután kétszer is megpördült, így háromszor is előkerült miatta a piros zászló.

A hetedik helyen a Renault újdonsült versenyzője, Nelsinho Piquet végzett, aki alatt kétszer is megállt a csapat vadonatúj versenygépe. A brazil pilótát Sebastian Vettel követte a Toro Rossóval, míg Nico Rosberg a kilencedik lett, akinek idő előtt be kellett fejeznie a tréninget, ugyanis csapattársa, Kazuki Nakajima balesetét követően a Williams vezetése úgy döntött, egyik versenyzőjét sem engedi pályára, míg ki nem deríti, pontosan mi okozta a japán versenyző bukását. Később kiderült, hogy az első vezetőszárny rögzítése nem volt megfelelő.

A Red Bull Racing duója, Mark Webber és David Coulthard egy új motorborítást próbált ki, ám így is csak a lista második felében végeztek. Mindkét versenyző miatt előkerült egyszer a piros zászló, mikor megállt alattuk az RB4.

A Honda Racing borzalmasan teljesített az új festéssel ellátott RA108-as modellel. Rubens Barrichello, és Alexander Wurz csúnyán elmaradt a többiektől.

Képek a galériában

Teszteredmények
Barcelona, első nap:

 1.  Hamilton      McLaren-Mercedes     (B)  1:22.263   82
 2.  Alonso        Renault              (B)  1:22.889   61
 3.  Kubica        BMW-Sauber           (B)  1:22.983   65
 4.  Fisichella    Force India-Ferrari  (B)  1:23.015   98
 5.  Heidfeld      BMW-Sauber           (B)  1:23.270   52
 6.  Paffett       McLaren-Mercedes     (B)  1:23.349   45
 7.  Piquet        Renault              (B)  1:23.367   44
 8.  Vettel        Toro Rosso-Ferrari   (B)  1:23.387   89
 9.  Rosberg       Williams-Toyota      (B)  1:23.453   12
10.  Coulthard     Red Bull-Renault     (B)  1:23.491   60
11.  Webber        Red Bull-Renault     (B)  1:23.547   52
12.  Bourdais      Toro Rosso-Ferrari   (B)  1:23.836   54
13.  Nakajima      Williams-Toyota      (B)  1:23.955   35
14.  Barrichello   Honda                (B)  1:24.125   53
15.  Wurz          Honda                (B)  1:26.975   26

Az eredmények nem hivatalosak

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS: