Megosztás:

Nakajima elverte a McLarent és a Ferrarit Barcelonában

A Williams újdonsült versenyzője, Kazuki Nakajima végzett az élen a tesztek zárónapján Barcelonában, ahol az első két nap után száraz pályán körözhettek a csapatok. A japán pilótát a McLaren duója és Felipe Massa követte a Ferrarival.

Annak ellenére, hogy az éjszakai esőzéseket követően nyirkos pályán kezdődött meg a körözés, hamar felszáradt az ideális ív, így a csapatok már a délelőtt folyamán megkezdhették az igazi munkát.

Végül a Williams japán versenyzője, Kazuki Nakajima végzett az élen, aki csapata tesztpilótájától, Nico Hulkenbergtől vette át az FW30-as volánját a délután folyamán.

Az újonc versenyző a nap végén egy háromkörös időmérő etap során érte el legjobb idejét. Nakajima mindössze három századdal volt csak gyorsabb az őt követő Heikki Kovalainennél, akit további két századdal lemaradva márkatársa, Pedro de la Rosa követett a harmadik helyen. A McLaren versenyzői egy-egy ötkörös etap során érték el legjobb idejüket.

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa fantasztikus időket futott az F2008-as modellel hosszú etapjai alatt, amit az is bizonyít, hogy csak egy hajszállal maradt el a McLaren duójától. Massa miatt egy alkalommal meg kellett állítani a tréninget, mikor verseny-szimulációja közben megpördült az egyik kanyarban.

Nico Rosberg az ötödik helyen landolt, ám ideje kevesebb, mint egy tizeddel maradt csak el csapattársától. A Williams német pilótája mögött a Red Bull duója, Webber és Coulthard végzett.

Kovalainent és Webbert is cserbenhagyta egy alkalommal az autója, míg Timo Glock megpördült egyszer a Toyotával, majd Fernando Alonso alatt is megállt a Renault-t, így a nap folyamán többször is előkerült a piros zászló.

Képek a mai tesztről a galériában

Teszteredmények
Barcelona, harmadik nap:

 1.  Nakajima      Williams-Toyota      (B)  1:22.153   32
 2.  Kovalainen    McLaren-Mercedes     (B)  1:22.185   64
 3.  de la Rosa    McLaren-Mercedes     (B)  1:22.208   92
 4.  Massa         Ferrari              (B)  1:22.213   95
 5.  Rosberg       Williams-Toyota      (B)  1:22.248  108
 6.  Webber        Red Bull-Renault     (B)  1:22.477   81
 7.  Coulthard     Red Bull-Renault     (B)  1:22.499  102
 8.  Badoer        Ferrari              (B)  1:22.535  102
 9.  Alonso        Renault              (B)  1:22.657   61
10.  Glock         Toyota               (B)  1:22.901  109
11.  Piquet        Renault              (B)  1:23.286  104
12.  Kobayashi     Toyota               (B)  1:24.132   56
13.  Hulkenberg    Williams-Toyota      (B)  1:24.222   59
Az eredmények nem hivatalosak

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS: