A McLaren Mercedes versenyzői, Lewis Hamilton és Heikki Kovalainen végeztek az élen az e heti tesztek második napján Barcelonában, ahol a csapatok immáron száraz pályán folytathatták a felkészülést a 2008-as idényre. A harmadik helyen a Ferrari világbajnoka, Raikkönen végzett.
A McLaren ismét túlszárnyalta legfőbb riválisát, a Ferrarit a tesztek második napján Barcelonában, ahol a tegnapi naphoz hasonlóan, ma is Hamilton volt a leggyorsabb versenyző.
A brit versenyző majd’ fél másodperccel bizonyult gyorsabbnak, mint a harmadik helyen befutó Kimi Raikkönen, jóllehet arról nincs információnk, ki mennyi üzemanyaggal teljesítette leggyorsabb körét.
A McLaren a kiállásokon és az időmérő szimuláción dolgozott a délelőtt folyamán, míg az ebédszünet után hosszú etapokat teljesített. Mindkét versenyző megállt egyszer a pályán üzemanyag-problémák miatt, ám a csapat szóvivője megerősítette, a hibát elhárították.
A Williams ismét remekelt, Rosberg a negyedik helyre repítette az FW30-as kódszámmal ellátott modellt, akit a Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa követett az ötödik pozícióban a Force India olasz versenyzője, Giancarlo Fisichella előtt.
Sebastian Vettel kiválóan teljesített a Red Bull Racing színeiben, és a hetedik helyre repítette az RB4-est. A német versenyző a nyakfájdalmakra panaszkodó David Coulthardot helyettesítette a mai tréningen, miközben csapattársa, a Champ Car négyszeres világbajnoka, Sebastien Bourdais a Toro Rosso színeiben dolgozott.
Robert Kubica a nyolcadik pozícióba hozta be BMW-jét, akit Jenson Button követett a Hondával a kilencedik helyen. A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso csak a tizenharmadik pozícióig jutott, míg a Toyota német pilótája, Timo Glock végzett a tabella legalján a mai tréningen.
Képek a mai tesztről a galériában
Teszteredmények
Barcelona, második nap:
1. Hamilton McLaren-Mercedes (B) 1:21.234 81 2. Kovalainen McLaren-Mercedes (B) 1:21.434 68 3. Raikkonen Ferrari (B) 1:21.722 72 4. Rosberg Williams-Toyota (B) 1:22.309 75 5. Massa Ferrari (B) 1:22.513 102 6. Fisichella Force India-Ferrari (B) 1:22.516 102 7. Vettel Red Bull-Renault (B) 1:22.558 109 8. Kubica BMW-Sauber (B) 1:22.625 94 9. Button Honda (B) 1:22.659 67 10. Liuzzi Force India-Ferrari (B) 1:22.942 89 11. Nakajima Williams-Toyota (B) 1:22.977 100 12. Trulli Toyota (B) 1:23.023 98 13. Alonso Renault (B) 1:23.112 77 14. Barrichello Honda (B) 1:23.169 74 15. Heidfeld BMW-Sauber (B) 1:23.284 77 16. Bourdais Toro Rosso-Ferrari (B) 1:23.323 98 17. Webber Red Bull-Renault (B) 1:23.458 58 18. Piquet Renault (B) 1:23.467 45 19. Glock Toyota (B) 1:23.561 80 Az eredmények nem hivatalosak
Olvasóink ajánlatai:






