Megosztás:

A Bridgestone lágy gumikat szállít Bahreinbe

A tavalyi évtől egyedüli beszállítóként tevékenykedő Bridgestone cégóriás pénteken hivatalos közleményében bejelentette, hogy milyen összetételű abroncsokkal látja majd el a csapatokat a Forma-1-es szezon első felében.

A japán nagyvállalat már korábban megerősítette, csak minimális változtatásokat eszközölt termékein a tavalyi évhez képest.

Az első kilenc futamra ugyanazokat az összetételű abroncsokat szánja a Bridgestone, mint a tavalyi évben, kivéve a Bahreini Nagydíjat, ahol a tavaly használt kemény és közepes keverékek helyett, idén a lágy és közepes gumikat veti be a japán nagyvállalat.

A szuper lágy keverékű abroncsok, amelyek Monacóban és Kanadában kerülnek bevetésre, módosításon estek át, ugyanis a tavalyi évben sokat panaszkodtak azokra a csapatok. A többi három keverék összetétele nem változott.

"Az első kilenc futamra könnyű volt összeállítani a programunkat, ugyanis nem sokat változtak a keverékek a tavalyi év óta" – mondta Hirohide Hamashima, a Bridgestone Motorsport fejlesztési osztályának vezetője.

"Kisebb változtatásokat eszközöltünk a száraz aszfaltra alkalmatos abroncsok szerkezete terén, hogy azok biztonságosabbak legyenek, és a szuper lágy keverékeket is átdolgoztuk, de a többi nem változott."

"Mindenesetre arra számítunk, hogy jobbak lesznek a köridők, hiszen a versenyzők már sokkal jobban ismerik termékeinket, illetve a csapatok folyamatosan fejlesztenek. A tavalyi évben és a hónap elején megrendezett tesztprogramon begyűjtött információk alapján úgy döntöttünk, hogy Bahreinben lágyabb keverékekkel indulunk."

"A szezon második fele sokkal nagyobb kihívást tartogat majd számunkra, ugyanis két új utcai pálya került a versenynaptárba, Valencia és Szingapúr. A szezon második felére szánt abroncsok összetételét később jelentjük majd be" – tette hozzá a szakember.

Nagydíj        Szuper Lágy     Lágy     Közepes     Kemény
Ausztrália                       X          X
Malajzia                                    X         X
Bahrein                          X          X
Spanyolország                               X         X
Törökország                                 X         X
Monaco               X           X
Kanada               X           X
Franciaország                    X          X
Anglia                                      X         X

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS: