Megosztás:

A Ferrari megerősítette Rossi tesztjét

A Ferrari hivatalosan is megerősítette, hogy a MotoGP idei világbajnoka, Valentino Rossi még az idei évben tesztelni fog az olasz alakulat színeiben.

Rossi a MotoGP szezonzáró futamának helyet adó Valenciában elmondta, hogy tárgyalásban áll a Ferrarival egy újabb Forma-1-es tesztvezetésről.

Bár egyelőre még nincs meg a pontos dátum és helyszín, a Ferrari sajtószóvivője az Autosportnak megerősítette Brazíliában, hogy Rossi még az idei évben tesztelhet az egyik olasz pályán – nagy valószínűséggel vagy Fioranóban, vagy pedig Mugellóban.

A Ferrari ismét hangsúlyozta, a teszt nem arról fog szólni, hogy felmérjék Rossi képességeit, aki a következő két évben még biztosan a MotoGP-ben fog tevékenykedni, és maga is elmondta, nem gondolkodik a szériaváltáson, mindössze szórakozásból szeretne ismét F1-es autóval körözni.

"Csakis szórakozásból tesztelnék" – mondta Rossi még a múlt héten. "Boldog lennék, ha ismét lehetőséget biztosítanának számomra, mert egy kicsit hiányzik."

"Nincsenek más ambícióim ezzel kapcsolatban, amit az is bizonyít, hogy további két évre elköteleztem magam a Yamaha mellett. Azonban úgy gondolom, hogy az olasz rajongók is élveznék, ha Valentino Rossit ismét egy Ferrariban látnák körözni."

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A brit ITV televíziós csatorna 1997-től birtokolja a Forma-1-es versenyek közvetítésének jogát...