A Brawn GP parádésan mutatkozott be az F1-ben, hiszen Button és Barrichello fantasztikus teljesítményt nyújtva, megszerezte az első két helyet az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén. A harmadik Sebastian Vettel lett a Red Bullal. A Ferrari és a McLaren sehol.
A résztvevőket 31 fokos levegő, és 24 fokos aszfalthőmérséklet fogadta a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj kora esti időmérő edzésén, ahol – ahogy azt már sejteni lehetett – igen meglepő eredmény született.
Első etap
Az első mért kört Giancarlo Fisichella teljesítette öt perccel a tréning kezdete után. A Force India olasz versenyzője azonban nem sokáig maradt az élen, mert a szabadedzések abszolút legjobbja, Nico Rosberg megtette első körét, és azonnal átvette a vezetést.
A sorrend azonban folyamatosan változott, ahogy a pálya gyorsult. Az utolsó mért körök előtt Rubens Barrichello vezetett 1:25.815-ös idejével, ám a tréningnek még koránt sem volt vége.
A Ferrari duója is rákapcsolt. Felipe Massa kis híján elhappolta Barrichello elől az első helyet, ám végül hátrébb csúszott, hasonlóan, mint csapattársa, Kimi Raikkönen.
Nem sokkal a vége előtt a Red Bull Racing hazai közönsége előtt versenyző pilótája, Mark Webber 1:25.427-es idejével átvette a vezetést, azonban a Brawn GP duójáé volt a végszó, akik még visszaültek autóikba, és parádés kört autózva, megszerezték az első két pozíciót, Barrichello, Button sorrendben.
A BMW Sauber is sokáig kivárt, ám végül mind Kubica, mind Heidfeld továbbjutott, ahogy a bajnoki címvédő, Lewis Hamilton is, akinél viszont rezgett a léc, ugyanis csak az utolsó még továbbjutó, 15. pozícióban landolt a McLarennel.
Az első etap után a következő versenyzők búcsúztak: Sebastien Buemi (Toro Rosso), Nelsinho Piquet (Renault), Giancarlo Fisichella (Force India), Adrian Sutil (Force India), és Sebastien Bourdais (Force India).
Második etap
Az első öt perc a második etapban is eseménytelen volt, ám utána megkezdődött a tűzijáték. Az első mért körök után a Red Bull Racing német versenyzője, Sebastian Vettel állt az élen 1:25.121-es idejével, akit mindössze két ezreddel lemaradva Nico Rosberg követett a második pozícióban.
A BMW-s Robert Kubica szintén kivárt, és öt perccel a tréning vége előtt feljött a harmadik helyre a Brawn britje, Jenson Button elé. A Ferrari duója, Raikkönen és Massa a nyolcadik, illetve a kilencedik helyen állt.
Időközben Lewis Hamilton egy technikai probléma miatt feladta a küzdelmet. A bajnoki címvédő ki sem hajtott a második etapban, így már akkor tudni lehetett, hogy a tizenötödik helyről kell nekivágnia a holnapi szezonnyitónak.
Az utolsó percre is maradt némi izgalom, azonban az nem volt kérdés, ki nyeri a második etapot, ugyanis a Brawn fölénye vitathatatlan volt. Barrichello és Button 1:25 alá ment, sőt a brazil mindössze három tizeddel maradt csak el Michael Schumacher 2004-es körrekordjától, ami mindent elárul.
A Ferrari versenyzői is javítottak, így éppen, hogy csak, de az utolsó két helyen bejutottak az utolsó etapba, nem úgy, mint a McLaren versenyzői, akik az utolsó pozíciókban kiestek.
A második etap után a következő versenyzők búcsúztak: Nick Heidfeld (BMW Sauber), Fernando Alonso (Renault), Kazuki Nakajima (Williams), Heikki Kovaleinen (McLaren), és Lewis Hamilton (McLaren).
Harmadik etap
A tavalyi évvel ellentétben, a versenyzők idén már nem tankolhatják vissza az időmérő mindent eldöntő harmadik etapjában elfogyasztott üzemanyagot, így annyi benzinnel kell elrajtolniuk, amennyivel befejezték a tréninget.
A csapatok felemás taktikát alkalmaztak, egyesek a szuper lágy, mások a közepes keverékű gumikat tették fel autóikra. Az első mért körök után nem meglepő módon a Brawn pilótái, Button és Barrichello álltak az élen, akiket a Red Bull Racing duója, Webber és Vettel követett. Raikkönen és Massa a kilencedik, illetve a tízedik helyen állt.
Ahogy az tavaly is volt, az utolsó mért körök előtt mindenki visszatért a boxba új gumikért, és kezdetét vette a végső harc a szezon első pole pozíciójáért.
Az első mért kört Barrichello teljesítette, aki 1:26.505-ös idejével megverte csapattársát, és átvette tőle az ideiglenes pole pozíciót, ám nem örülhetett sokáig, mert jött Button, aki 1:26.202-es időt autózva, visszavette első helyét, és megnyerte az időmérő edzést.
A Red Bull Racing német pilótája, Sebastian Vettel feljött a harmadik helyre, akit a BMW-s Robert Kubica követett a negyedik pozícióban, az edzéseken brillírozó Nico Rosberg (Williams) előtt.
A Ferrari brazilja, Felipe Massa a hetedik lett, míg az első tíz sorát Jarno Trulli (Toyota), Kimi Raikkönen (Ferrari), és Mark Webber (Red Bull Racing) zárta.
Ausztrál Nagydíj, időmérő edzés:
1. Button Brawn 1:25.211 1:24.855 1:26.202 19 2. Barrichello Brawn 1:25.006 1:24.783 1:26.505 21 3. Vettel Red Bull 1:25.938 1:25.121 1:26.830 21 4. Kubica BMW-Sauber 1:25.922 1:25.152 1:26.914 19 5. Rosberg Williams 1:25.846 1:25.123 1:26.973 21 6. Glock Toyota 1:25.499 1:25.281 1:26.975 19 7. Massa Ferrari 1:25.844 1:25.319 1:27.033 21 8. Trulli Toyota 1:26.194 1:25.265 1:27.127 20 9. Raikkonen Ferrari 1:25.899 1:25.380 1:27.163 21 10. Webber Red Bull 1:25.427 1:25.241 1:27.246 20 11. Heidfeld BMW-Sauber 1:25.827 1:25.504 14 12. Alonso Renault 1:26.026 1:25.605 12 13. Nakajima Williams 1:26.074 1:25.607 16 14. Kovalainen McLaren 1:26.184 1:25.726 15 15. Hamilton McLaren 1:26.454 idő nélkül 5 16. Buemi Toro Rosso 1:26.503 10 17. Piquet Renault 1:26.598 12 18. Fisichella Force India 1:26.677 10 19. Sutil Force India 1:26.742 9 20. Bourdais Toro Rosso 1:26.964 10
Olvasóink ajánlatai:






