Két órával a Sauber után, a Renault F1 is lerántotta a leplet idei autójáról Valenciában, ahol hétfőn kezdetét veszi az első téli tesztprogram. Ahogy arra számítani is lehetett, a francia gárda visszatért tradicionális festéséhez. Kubica csapattársa Petrov lesz.
A Renault a negyedik csapat, amely bemutatta idei autóját a nagyközönségnek, amivel hétfőn meg is kezdi a munkát a téli tesztek első állomásának helyet adó Valenciában.
Az R30-at a spanyol ring boxutcájában leplezte le a csapat két versenyzője, Robert Kubica és az orosz nemzetiségű Vitaly Petrov, aki a hírek szerint nem kevesebb, mint 10 millió eurót hozott magával jól fizető szponzorai révén.
A 25 éves Petrov az elmúlt évben a második helyen végzett a GP2-ben, és azzal, hogy leigazolt a Renault-hoz, Oroszország első forma-1-es versenyzőjévé avanzsált.
A Renault új versenygépe új színekben pompázik a korábbi főszponzor, az ING távozásának köszönhetően. A színvilág, a citromsárga-fekete festés pedig nagyban emlékeztet arra, amit a francia alakulat első éveiben használt a Forma-1-ben.
További fotók az új Renault-ról a galériában
Az új autó egyébként nagyban hasonlít a tavalyi modellre, megkapta a cápauszonyt, ám az orrkúpja meglepően alacsony, jóllehet az eddig bemutatott autóknál azt lehetett látni, hogy mindnek felfelé ível az orra, hogy a légáramlatokat az autó alja felé terelje, ezzel hatékonyabbá téve a diffúzort, amit a francia gárda is eltakart.
Azonban egyes források szerint azért emlékeztet az autó a tavalyira, mert ez csak egy "bemutató autó", az igazi jövő évi modell pedig a garázsban lapul, és azt majd csak hétfőn, a tesztek első napján lehet megcsodálni, már akcióban.







