Fernando Alonso nem is kezdhetett volna jobban a Ferrarinál, ugyanis már a délelőtt folyamán megfutotta a hét eddigi leggyorsabb körét Valenciában, ahol részben az ő tiszteletére, közel 25 000 néző látogatott ki a spanyol ringre.
A kétszeres világbajnok első hivatalos tesztjét kezdte meg szerdán a Ferrarival, és az új versenyautóval már a reggeli órákban 1:11.599-es időt repesztett, ami több mint egy tizeddel jobb, mint csapattársa, Felipe Massa legjobbja, aki az első két napon rótta a kilométereket.
Alonso mögött a BMW Sauber veteránja, a szintén spanyol nemzetiségű Pedro de la Rosa végzett, akit Michael Schumacher követett a harmadik helyen a Mercedesszel a délelőtti tréningen.
A világbajnoki címvédő, Jenson Button is kipróbálta a McLaren idei autóját, azonban a délelőtt folyamán leginkább az üléspozíció beállításán, illetve a különböző általános beállításokon dolgozott, így eddigi szereplése nem mérvadó.
További fotók a mai tesztről a galériában
Jamie Alguersuari is kipróbálta az új Toro Rossót, míg Vitaly Petrov is megtette első köreit a Renault új autójával. Az orosz versenyző egyébként most tesztel először forma-1-es versenygépet.
Teszteredmények – Valencia, harmadik nap (délelőtt)
1. F. Alonso Ferrari 1:11.599 41 2. P. de la Rosa Sauber 1:12.094 +0.495 28 3. M. Schumacher Mercedes GP 1:12.438 +0.839 30 4. J. Alguersuari Toro Rosso 1:12.576 +0.977 37 5. J. Button McLaren 1:13.498 +1.899 23 6. N. Hülkenberg Williams 1:13.669 +2.070 72 7. V. Petrov Renault 1:14.009 +2.410 29






