Annak ellenére, hogy szinte végig esett az eső, és csak néhány kört tudott száraz pályán megtenni, Vitantonio Liuzzi elégedetten nyilatkozott idei első tesztnapjáról, amit már vadonatúj versenygépével teljesített.
A Force India kedden mutatta be idei autóját, és miután Adrian Sutil bejáratta Silverstone-ban, a spanyolországi Jerezbe vette az irányt, ahol szerdán megkezdődött az idei második tesztprogram.
"Egy elég jó és érdekes napunk volt" – mondta Liuzzi. "A legfontosabb dolog az volt, hogy leellenőrizzük, minden rendben van-e az autóval, és úgy gondolom, minden úgy ment, ahogy azt elterveztük."
"Az autó minden körülmények között megfelelően reagált, és úgy teljesített, ahogy teljesítenie kell az első teszten. A sebessége még nem tiszta, hiszen nincs mihez viszonyítanunk az eső miatt, azonban úgy gondolom, hogy minden rendben van. Az autó teljesítménye és a megbízhatósága is elfogadható."
"Az első benyomásaim mindenképpen pozitívak, és optimista vagyok, bár a mai napból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Már alig várom a következő napokat, és bízom abban, hogy megerősíthetjük: minden rendben van az autóval."
A silverstone-i bázisú alakulat a tavalyi évben fantasztikusan teljesített a gyors pályákon, ám csúnyán elvérzett a nagy leszorító erőt megkövetelő helyszíneket, így a szakemberek külön odafigyeltek arra, hogy ezt a problémát kiküszöböljék az idei évben.
Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint sikerült-e javulást elérni ezen a téren, Liuzzi így felelt: "Nagyon nehéz megmondani, hiszen szinte végig vizes volt a pálya. A száraz burkolaton megtett néhány köröm alatt viszont úgy éreztem, nagyobb a tapadása az idei autónak, mint elődjének. Ez pedig pozitív dolog."
Bár sokan azt gondolják, hogy a múlt heti tesztprogram kihagyása miatt – ahol mindhárom nap szárazon folyt a körözés – hátrányba kerülhet a csapat, az olasz pilóta szerint jól döntöttek, hogy kivártak.
"Ha nem vagy 100%-osan készen arra, hogy megkezd a munkát, akkor jobb, ha inkább vársz" – magyarázta. "Még három napunk van ezen a héten, és négy a következőn, szóval nem gondolom, hogy olyan szerencsétlenek lennénk, hogy úgy kelljen megérkeznünk a szezonnyitónak helyet adó Bahreinbe, hogy nem köröztünk száraz pályán."
"Jó döntés volt, hogy kihagytuk a valenciai tesztet, mert szükségünk volt arra, hogy teljesen készen álljunk az előttünk álló feladatra, és most úgy érzem, készen állunk."
Olvasóink ajánlatai:






