Felipe Massa elégedetten nyilatkozott, miután vasárnap sikeresen befejezte téli felkészülési programját Barcelonában, ám hozzátette, hogy sokakkal ellentétben nem gondolja, hogy csapata bármiféle előnyben lenne.
A Ferrari kiváló tempót diktált a februári teszteken, Valenciában nem volt ellenfele, Jerezben és Barcelonában pedig ütős volt az F10-es modell hosszú etapokon mutatott teljesítménye, ezért is gondolják sokan, hogy előnyben várhatja a szezonnyitót.
Massa azonban nem szalad ennyire előre, különösen nem úgy, hogy a múlt heti teszt utolsó napján hihetetlenül szoros volt a mezőny, az első három egy tizeden, az első nyolc pedig fél másodpercen belül volt egymáshoz képest.
"Elégedett vagyok az összes teszttel, nem csak Barcelonával" – mondta a brazil versenyző a riportereknek. "A Valenciában és a Jerezben látottakkal is elégedett vagyok, ugyanis mindent elvégeztünk, amit terveztünk, de úgy tűnik, egy nagyon szoros, és versenyképes bajnokság előtt állunk."
"Soha nem számítottunk arra, hogy előnyben érkezhetünk meg a szezonnyitóra, és könnyedén arathatunk győzelmet. Arra számítottunk, hogy egy versenyképes autónk lesz, és szerintem ezt megkaptuk. Az autó megbízható, ugyanakkor egyenletes, és pontosan ez az, amit el akartunk érni a szezon kezdetére."
"Nem azért vagyunk itt, hogy az előszezon bajnokai legyünk. Azért vagyunk itt, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk annak érdekében, hogy a lehető legjobb munkát végezzük az autón. Célunk az, hogy eredményesek legyünk, és harcba tudjunk szállni a vb-címért."
Bár sokan óva intették a Ferrarit a kétszeres bajnok, Fernando Alonso leigazolásától, aki már a McLarennél sem tudott kijönni csapattársával, Massa úgy érzi, hogy nem lesz probléma kettejük között, és jól fognak tudni együtt dolgozni a szezonban.
"Mindenkivel jó a kapcsolatom" – folytatta a brazil. "Soha egyik csapattársammal sem volt problémám. Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy Fernandóval sem lesz. Jól megy a közös munka, és ez a fontos."
Olvasóink ajánlatai:






