Fejlesztések a Hungaroringen, új versenypálya is épülhet - F1VILÁG.HU

Fejlesztések a Hungaroringen, új versenypálya is épülhet

HIRDETÉS
További fejlesztéseket ígért a Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
László Palkovics, Chase Carey, Hungaroring, Media

A politikus még a vasárnapi versenyt megelőzően találkozott a Liberty Media elnökével, Chase Carey-vel, akivel a mogyoródi versenypálya jövőbeli fejlesztéseiről tárgyalt.

„Ütemezett fejlesztési tervre van szükség, amely arról is szól, hogyan tudjuk a versenypályát és környezetét lényegesebben attraktívabbá tenni. Ebben a pillanatban úgy látom, ezzel nincs probléma. Ahol több mint százezer látogató megjelenik, az bizonyára egy jól szervezett verseny” – nyilatkozta Palkovics, majd hozzátette, az a tapasztalat és tudás, amivel a magyarországi F1-es versenyt szervezik, többet nyom a latba, mint azok a hiányosságok, amelyek egy régebbi pálya esetén adottak.

„Idén is voltak változások, de szeretnénk még nagyobbakat” – mondta Palkovics László, aki szerint a közeljövőben további lelátórészek válhatnak fedetté.

Példaként azt említette, hogy az 5G-s mobilszolgáltatáshoz szükséges értékesítésére vonatkozó pályázat eredményeit októberig kihirdetik, ez pedig remek lehetőség a Forma-1 élvezhetőbbé tételére is.

„Mindez lehetőséget biztosít, hogy olyan kamerákat telepítsünk, amelyekre rá lehet kapcsolódni, és a pályán valós időben mindenki a saját készülékén nézhesse az eseményeket” – magyarázta. 

Hungaroring, Hungarian GP 2019, start

A politikus hozzátette, a főépülettel kapcsolatban több megvalósíthatósági tanulmány is van, mert már nem felel meg a mai kor követelményeinek.

„Az átépítése szerintem nem jó opció, de nem szeretnék ennyire előreszaladni, ezt majd a szakemberek eldöntik” – szögezte le, majd hozzátette, minden adott ahhoz, hogy a kormány október végén egy átgondolt stratégiát tudjon elfogadni, ezt készítik elő jelenleg is.

A Magyar Nagydíj Forma-1-es szerződése egyébként 2026-ig szól, a folytatásról azonban még nem tárgyaltak Chase Carey-vel, habár a magyar kormány és a Liberty Media részéről is megvan a szándék a későbbi hosszabbításra.

„A Hungaroring szerepe Magyarországon megkérdőjelezhetetlen. Kelet-Európában elsőként, 1986-ban itt hoztak létre Forma-1-es versenypályát, és azóta minden évben megrendezésre kerül a Forma-1-es futam, és szeretnénk, ha ez így is maradna.”

Hirdetés

„Jelen pillanatban 2026-ig Magyarország jogosultsággal rendelkezik a verseny megrendezésére. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tartani, egy sor dolgot meg kell tennünk.”

Palkovics beszélt arról is, a kormány stratégiájának része az is, hogy egy új versenypályát építenek majd Kelet-Magyarországon.

„Most készült az az autó-motorsport-stratégia, ami például a Hungaroringnek a fejlesztésére vonatkozó terveket is tartalmazni fogja, akárcsak a megfelelő finanszírozási forrásokat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!