Magyarország hajlandó még egy F1-es versenyt rendezni idén - F1VILÁG.HU

Magyarország hajlandó még egy F1-es versenyt rendezni idén

HIRDETÉS
Magyarország készen áll még egyszer vendégül látni a Forma-1 mezőnyét a 2020-as idényben – erről tájékoztatta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a múlt hétvégi Magyar Nagydíjon Jean Todtot, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökét, valamint Chase Carey-t, az F1 elnök-vezérigazgatóját.
Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Performance leads Lance Stroll, Racing Point RP20 and Sebastian Vettel, Ferrari SF1000 at the start of the race

A száguldó cirkusz mezőnye múlt hétvégén látogatott el a Hungaroringre, a 35. Magyar Nagydíjat azonban zárt kapuk mögött, nézők nélkül rendezték meg.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn reggel az M1-nek azt mondta, a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediával együtt nagy sikerként könyvelték el a szigorú biztonsági intézkedések mellett megtartott nagydíjat.

„Nem ilyen 35. évfordulóra készültünk, de sportdiplomáciai és sportszakmai siker, hogy ebben a helyzetben egyáltalán tudtunk versenyt rendezni” – idézi Gyulay szavait az MTI.

A szakvezető beszélt arról is, az elmúlt héten 5246 koronavírus-tesztet végzett el a Semmelweis Egyetem, illetve az FIA által erre megbízott cég. Csaknem száz konténerre volt szükség a pályán, ezekből alakítottak ki “konténerszigeteket”, hiszen nagyon szigorú előírások szerint járnak el a csapatok, egymással sem nagyon érintkeznek.    

„Gyakorlatilag nekünk kellett felépítenünk az otthonukat” – tette hozzá Gyulay.

A beszélgetésben elhangzott, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Hungaroringen Jean Todttal, az FIA elnökével és Chase Carey-vel, a Formula One Group vezérigazgatójával folytatott szombati helyszíni tárgyaláson felajánlotta: amennyiben szükség lesz rá, akár még egy Forma-1-es versenyhétvége megrendezhető lesz idén Magyarországon.

„Örültünk a felajánlásnak” – mondta Gyulay Zsolt, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy mindenhol meg lehet rendezni a futamokat.

„A versenyzők és a nézők sem szeretnék talán annyira, hogy ugyanazon a pályán folyjanak a versenyek. De attól függően, hogy hogyan alakul a nemzetközi helyzet, azért mi készek állunk erre a dologra.”

Eddig 10 F1-es verseny időpontját és helyszínét jelentették be, hogy szeptember 27. után hogyan alakul a program, arról a következő hetekben adhat tájékoztatást a Forma-1 vezetősége.

Hirdetés

AZ F1-ES VERSENYNAPTÁRAT IDE KATTINTVA NÉZHETED MEG!

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!