Rodolfo Gonzalez is kipróbálhatja a Lotus autóját - F1VILÁG.HU

Rodolfo Gonzalez is kipróbálhatja a Lotus autóját

HIRDETÉS

Alexander Rossi és Luiz Razia mellett Rodolfo Gonzalez is kipróbálhatja a Team Lotus versenyautóját a holnaptól megrendezésre kerülő fiatal versenyzők tesztjén, Abu Dhabiban – jelentette be a maláj gárda magyar idő szerint hétfő hajnalban.

Gonzalez kedden ülhet volán mögé, míg Razia szerdán, Rossi pedig csütörtökön próbálhatja ki a T128-as versenygépet.

„Ugyanezen a teszten együtt dolgoztunk már Rodolfóval a tavalyi évben, és kiválóan szerepelt” – mondta Riad Asmat, a Team Lotus Group ügyvezetője.

„Rodolfo, Alexander és Luiz három tehetséges versenyző, olyanok, akik mindent megtesznek azért, hogy a lehető legtöbbet tanuljanak, szeretnék megmutatni nekünk, hogy megvan a tempójuk és temperamentumuk ahhoz, hogy sikeresek legyenek a Forma-1-ben.”

Gonzalez természetesen boldogan nyilatkozott a kínálkozó lehetőségről.

„Nagyon örülök, hogy Abu Dhabiban visszatérhetek a Team Lotushoz” – fogalmazott az ifjú tehetség.

„Tavaly nagyon sokat tanultam, amikor a csapattal dolgoztam, és hiszem, hogy idén tovább folytathatom a fejlődést.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!