Statisztika: Nagyon keveset köröztek Hamiltonék Bahreinben - F1VILÁG.HU

Statisztika: Nagyon keveset köröztek Hamiltonék Bahreinben

HIRDETÉS
A Mercedes csapata tette meg a legkevesebb kört a Forma-1-es csapatok Bahreinben megtartott előszezoni tesztjén – a német istállónak bőven voltak problémái, így nem lehetnek nyugodtak a két hét múlva esedékes idénynyitóra készülve.
2021 Bahrain Pre-Season Test, Day 2 - LAT Images Lewis Hamilton Mercedes

A világbajnoki címvédő istállónak már a pénteki nyitónapon komoly gondjai akadtak: egy meghibásodás miatt ki kellett cserélni a váltót, emiatt pedig rengeteg pályaidőt veszítettek.

Emellett ráadásul a versenyautó kezelhetőségével is problémák akadtak, szombaton Lewis Hamilton egy alkalommal a kavicságyba is kicsúszott.

Bár az autó vezethetőségén vasárnapra látszólag sikerült javítani, a Mercedes délután újabb 1 órát veszített – igaz, azt nem árulták el, ennek mi volt az oka.

A németek viszont nem lehetnek nyugodtak, már csak azért sem, mert partnercsapatuk, az Aston Martin is meghibásodásokkal találta szemben magát: Sebastian Vettel autójában a Mercedes által szállított váltó hibásodott meg szombaton, vasárnap pedig a szintén a németek által gyártott turbó romlott el a négyszeres világbajnok versenygépében.

Nem meglepő tehát, hogy a Mercedes mellett az Aston Martin futotta a legkevesebb kört a 3 tesztnap során: míg a címvédő gárda 304 körig jutott, addig az Aston Martin 314 kört tett meg.

A legszorgalmasabb csapatok az Alfa Romeo és az AlphaTauri voltak: a két istálló 2284 km-ig jutott a tesztprogram során, és a Ferrari sem panaszkodhat a maga 2186 km-ével. A Red Bull viszont szintén nem körözött olyan sokat, mint tervezte: az osztrákok Sergio Perez és Max Verstappen révén 369 körig, azaz 1997 km-ig jutottak.

Mivel a Mercedes saját csapatán kívül még három istállót lát el erőforrásokkal, természetesen nem meglepő, hogy az ő motorjuk körözött a legtöbbet a teszten: a Brixworth-ben gyártott V6-osok 1318 körig jutottak, a Ferrari-motoros autók 1220 kört teljesítettek, míg a két csapatnak motorokat szállító Honda 791 körrel zárta a gyakorlást. A Renault idén csak saját csapatának, az Alpine-nak szállít erőforrásokat, így ők 396 körig jutottak a tesztnapok során.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!