Wurz: 2001-ben már én állítottam be Häkkinen autóját - F1VILÁG.HU

Wurz: 2001-ben már én állítottam be Häkkinen autóját

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

Érdekes információkat osztott meg Mika Häkkinen utolsó Forma-1-es szezonjáról a McLaren egykori tesztpilótája, Alexander Wurz.

Häkkinen 1998-ban és 1999-ben szerzett világbajnoki címet a brit istállóval, 2000-ben pedig hatalmas küzdelemben alulmaradt Michael Schumacherrel szemben, aki harmadik vb-címét szerezte az ezredfordulón.

A 2001-es szezon előtt mindenki arra számított, a két bajnok párharca megismétlődik, Häkkinen számára azonban nehezen indult az idény, és végül az összetett pontverseny 5. helyén zárt. A finn még az év szeptemberében bejelentette, hátat fordít a Forma-1-nek.

A McLarennél akkor tesztpilótaként tevékenykedő Alex Wurz az ORF televíziónak elárulta, Häkkinen olyannyira feladta 2001-ben, hogy szinte már alig dolgozott együtt a csapattal.

„Mika 2001-ben már egyetlen értekezleten sem vett részt, mentálisan feladta, nem akarta folytatni” – mondta az osztrák.

„Szóval nekem nagyon bele kellett folynom a dolgokba, rengeteget dolgoztam együtt Mika mérnökével [aki akkor Mark Slade volt – a szerk.]. Igazán élveztem, hogy tesztpilótaként én döntöttem az ő beállításairól.”

Häkkinen aztán rendszerint odament Wurzhoz a következő kérdéssel: „Nos, Alex, mit csinálunk?”

Ennek eredménye végül az lett, hogy Häkkinen legfőbb riválisa, Michael Schumacher „összeszedetten vezetett, és megnyerte a versenyeket”.

Fotó: McLaren

Wurz kemény munkájának hála hatalmas reputációt vívott ki a McLarennél, millió dolláros fizetés ütötte a markát, versenyzési lehetőséget azonban nem kapott a csapattól. Illetve egészen pontosan egyszer, a 2005-ös San Marinó-i Nagydíjon, ahol Juan Pablo Montoyát helyettesítette, és ahol egyébként kiválóan szerepelt, hiszen a 3. helyen ért célba.

Hirdetés

Häkkinen helyét 2002-re aztán Kimi Räikkönen vette át, a visszavonuló finn pedig később elárulta, távozásában komoly szerepet játszott a 2001-es Ausztrál Nagydíjon elszenvedett balesete.

„Ez a baleset nagyobb hatással volt rám, mint kívülről tűnt” – mondta a kétszeres világbajnok.

„Az ember padlógázzal megy, és hirtelen teljesen kiszolgáltatottá válik, keményen a gumifalnak csapódik. Még a sisakom is megsérült, egyszerűen nem értettem, hogy lehetséges ez azok után, hogy ezer kilométereket teszteltünk.”

[su_spoiler title=”Videó: A baleset, ami padlóra küldte Häkkinent” style=”fancy” icon=”folder-1″]

[/su_spoiler]

„Aztán az ember próbálja kiverni a fejéből a balesetet, 100 százalékot nyújt a következő versenyen, de attól még ezek a gondolatok ott motoszkálnak az elmélyében.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!