Forrás: Ferrari
Hírek

10 éve történt: Massa 20 másodpercig világbajnok

Forrás: Ferrari

2008-ban Felipe Massa átélte a mennyet és a poklot: mindezt néhány másodperc alatt, amikor átszelve a célvonalat még úgy tűnt, ő a világbajnok – ám Lewis Hamilton az utolsó kanyarok egyikében fordított.

Éppen ma 10 éve történt Forma-1 történetének egyik legizgalmasabb vb-befutója – talán nem túlzás ezt állítani, hiszen a világbajnoki tabella élén még a befutó után is változott a sorrend.

Az utolsó futam utolsó körében dőlt el a világbajnoki cím sorsa: Felipe Massa megnyerte a 2008-as Brazil Nagydíjat hazai közönsége előtt. Azonban hiába tett meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy övé legyen a bajnoki cím, végül Lewis Hamilton az utolsó körben mindent eldöntő manővert hajtott végre: elment Timo Glock lassuló autója mellett, és az így megszerzett 5. hellyel a brit bezsebelte első világbajnoki címét.

Amikor Massa átszelte a célvonalat, a Ferrari garázsában már megkezdődött az ünneplés – és néhány másodperccel később párhuzamosan a McLarennél is.

Óriási csalódottság lett úrrá a brazil pilóta családján – és csapatán –, amikor kiderült, hogy mégsem ő lett a bajnok. Hamilton egyetlen pontnyi előnnyel zárt a vb-tabella élén.

Massa F1-es karrierje során többé nem került ennyire közel a világbajnoki cím megnyeréséhez, Hamilton számára azonban csak ez volt a kezdet…

Szólj hozzá!