Fotó: Force India
Hírek

1,2 milliárd forintnyi kár esett az F1-es Belga Nagydíj rajtjánál

A becslések szerint átszámítva mintegy 1,2 milliárd forintos kár keletkezett a Forma-1-es Belga Nagydíj múlt vasárnapi rajtbalesete során.

A verseny startját követően, az első kanyarban 6 versenyző is összetörte versenyautóját. A lavinát Nico Hülkenberg indította el, amikor elfékezte magát, és nagy sebességgel nekiütközött Fernando Alonso McLarenjének.

A spanyol autója valósággal átrepült Charles Leclerc Sauberje felett, komoly károkat okozva a monacói tehetség versenygépében, ráadásul eltalálta Daniel Ricciardo Red Bullját is. A mezőny hátsó felében Valtteri Bottas is balesetbe keveredett, ő Szergej Szirotkin Williamsét találta el hátulról.

Videó az első körben történt balesetről

Az elsőkörös káoszban szerencsére senki nem sérült meg, az anyagi kár viszont – ahogy mondani szokták – jelentős!

Az alábbiakban összeszedtük, becslések szerint nagyjából mennyibe is került a csapatoknak a Belga Nagydíj első körében történt rajtbaleset.

Hülkenberg:
Első szárny: 450 ezer euró
2 felni: 4 ezer euró
2 teljes felfüggesztés: 60 ezer euró (a kormányrúd kivételével)
2 első gumiabroncs: 1500 euró abroncsonként, összesen 3000 euró
Összesen: 461 ezer 500 euró / 149,3 millió forint

Alonso:
Hátsó szárny: 350 ezer euró
Első szárny: 450 ezer euró
Oldaldoboz: 150 ezer euró
Felfüggesztések: 80 ezer euró
Felnik: 6 ezer euró
Padlólemez: 120 ezer euró
Összesen: 1 millió 156 ezer euró / 374,1 millió forint

Leclerc:
Hátsó szárny: 350 ezer euró
Hátsó felfüggesztés: 60 ezer euró
Felni: 2 ezer euró
Halo: 18 ezer 500 euró
Összesen: 430 ezer 500 euró / 139,3 millió forint

Ricciardo:
Első szárny: 450 ezer euró
Hátsó szárny: 350 ezer euró
Felnik: 8 ezer euró
Gumi: 1500 euró
Összesen: 809 ezer 500 euró / 262 millió forint

Räikkönen:
Hátsó szárny: 350 ezer euró
Felni: 2 ezer euró
Abroncsok: 1500 euró
Összesen: 353 ezer 500 euró / 114,4 millió forint

Bottas:
Első szárny: 450 ezer euró
Felnik: 4 ezer euró
Összesen: 454 ezer euró / 147 millió forint

Összesen: 3 millió 665 ezer euró / 1 milliárd 186 millió 126 ezer forint

Megmutatjuk egy grafikon segítségével is!

Szólj hozzá!