1,3 milliárd forintért nevez idén az F1-be a Mercedes

Fotó: Hungaroring Media
Fotó: Hungaroring Media
Bajnok lett 2018-ban, így ismét a Mercedes csapatának kell a legmagasabb nevezési díjat fizetnie a 2019-es Forma-1-es szezonra. Mintegy 1,3 milliárd forintot!

Bajnok lett 2018-ban, így ismét a Mercedes csapatának kell a legmagasabb nevezési díjat fizetnie a 2019-es Forma-1-es szezonra. Mintegy 1,3 milliárd forintot!

A Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) még 2013-ban alakította át a nevezési díjak számításának metódusát – ennek megfelelően a királykategória csapatai az alapján fizetnek, hogy miképp szerepeltek az előző évi bajnokságban.

Az amerikai fogyasztói árindex alapján minden csapatnak 546.133 dolláros (kb. 156 millió 557 ezer forint) alapdíjat kellett befizetni a 2019-es idényre való nevezéskor, az extra összegeket pedig a 2018-as szezonban gyűjtött pontok alapján kötelesek átutalni.

A konstruktőri bajnok Mercedes pontonként 6553 dollár, azaz mintegy 1 millió 830 ezer forint megfizetésére köteles, az összes többi csapat 5459 dollárt, tehát körülbelül 1 millió 524 ezer forintot fizet pontonként.

A Ferrari felerősödésének köszönhetően a Mercedes idén jóval kevesebbet fizet, mint például 2016-os domináns szezonjában. Akkor 5,25 millió dollárt kellett átutalniuk, az idei évre viszont csak 4,8 millió dollárt, mintegy 1,7 milliárd forintot!

Az F1-es csapatok nevezési díjak 2019-re:

Mercedes: 4.838.348 dollár (1 milliárd 351 millió 544 ezer forint)
Ferrari: 3.663.222 dollár (1 milliárd 23 millió 284 ezer forint)
Red Bull: 2.833.454 dollár (791 millió 497 ezer forint)
Renault: 1.212.131 dollár (338 millió 597 ezer forint)
Haas: 1.053.820 dollár (294 millió 374 ezer forint)
McLaren: 884.591 dollár (247 millió 102 ezer forint)
Racing Point: 830.001 dollár (231 millió 852 ezer forint)
Sauber: 808.165 dollár (225 millió 753 ezer forint)
Toro Rosso: 726.280 dollár (202 millió 879 ezer forint)
Williams: 584.346 dollár (163 millió 231 ezer forint)

 

Kapcsolódó cikkek

Vettel: 2020 végéig biztosan maradok

Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es pilótája úgy érzi, még ereje teljében van, ami a versenyzést illeti, így egyelőre nem gondol a visszavonulásra.

A Red Bull nem „gyanakszik” a Ferrari üzemanyagjára

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt mondja, nem igaz az, hogy „gyanakodva” tekint a Ferrari által használt üzemanyagra, ugyanakkor el kell ismerni, ez egy rendkívül fontos terület a fejlesztések szempontjából.

Ferrari: Nehéz döntés volt hátraküldeni Leclercet

A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Mattia Binotto elismerte, „nehéz” volt arra utasítani Charles Leclercet, hogy engedje el maga mellett csapattársát, Sebastian Vettelt a múlt hétvégi Kínai Nagydíjon.

Friss hírek