2008 óta nem kezdett ilyen rosszul, Vettel mégsem frusztrált - F1VILÁG.HU

2008 óta nem kezdett ilyen rosszul, Vettel mégsem frusztrált

HIRDETÉS
Bár 12 éve nem kezdett ilyen rosszul a Forma-1-ben, Sebastian Vettel azt mondja, nem érez túlzott frusztrációt az elmúlt időszakban elért eredményei miatt.
GP SPAGNA F1/2020 -  VENERDÌ 14/08/2020  credit: @Scuderia Ferrari Press Office Sebastian Vettel

A négyszeres világbajnok nemigen boldogul a Ferrari idei, SF1000-es versenyautójával, a legjobb eredménye a szezon eddig eltelt hat versenyén egy 6. hely volt.

Eközben csapattársa, Charles Leclerc már kétszer is dobogóra állt, és közel háromszor annyi pontot szerzett, mint Vettel, aki mindössze 16 egységet gyűjtött 2020-ban.

Mindez azt jelenti, hogy Vettel 2008 óta nem kezdett ilyen rosszul F1-es idényt: akkor az első hat verseny után mindössze 1 pont állt a neve mellett, miután csapata, a Toro Rosso az egy évvel korábbi autó B-specifikációjával állt rajthoz.

Vettel a 2020-as év végén távozik a Ferraritól, miután a csapat nem hosszabbította meg lejáró szerződését. Azt pedig továbbra sem tudni, a rutinos pilóta marad-e az F1-ben jövőre.

A Motorsport.com című lapnak nyilatkozva a német pilóta mindazonáltal azt mondja, nem akarja úgy jellemezni az idei évet, mint pályafutása legrosszabb szezonja.

„Nem gondolom azt, hogy fair dolog megbélyegezni szezonokat vagy versenyeket” – mondta Vettel.

„Sok embert ismerek, akik azt mondogatják, hogy ez volt a legjobb vagy legrosszabb versenyem, vagy legjobb vagy legrosszabb teljesítményem. De szerintem nagyon nehéz kijelenteni ilyesmit, mert annyi verseny volt…”

„Bármilyen is legyen a helyzet, bízom az engem körülvevő emberekben, és azokban a srácokban, akik az autómon dolgoznak.”

„Küszködtem, mert nincs meg az önbizalom az autóban, hiányzik a tapadás, szóval nem csak arról van szó, hogy kényelmetlenül érzem magam benne, amikor vezetem.”

Hirdetés

„Még mindig próbáljuk megérteni azt, hogy ez miből ered, ugyanakkor viszont előre kell lépnünk, és újra támadnunk kell.”

Arra a kérdésre, hogy mennyire érzi magát frusztráltnak, Vettel így felelt: „Nem vagyok frusztrált.”

„Ahogy már mondtam, voltam már elégedettebb is. Nyilván imádok az élen harcolni. Imádok győzni és azt érezni, hogy el tudok érezni nagyszerű eredményeket.”

„Nehéz lesz ez idén ezzel a csomaggal, de szerintem Charles is bizonyította, hogy lehet azért jó versenyeket futni vele. Ha meg tudunk bizonyosodni arról, hogy megfelelő pozícióban vagyunk, akkor elérhető a dobogó.”

„Ez mindig így ment. Összességében, ha össze akarnám foglalni az idei eseményeket, azt mondhatnám, hogy nem ez a valaha volt legjobb idénykezdetem. De nem mondanám azt, hogy frusztrált vagyok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!