2009-től bekeményít az FIA - F1VILÁG.HU

2009-től bekeményít az FIA

HIRDETÉS

Az FIA elnöke, Max Mosley hivatalosan is megerősítette, a 2009-es idénytől korlátozásra kerülhet a csapatok éves költségvetése a királykategóriában.

Az FIA elnöke, Max Mosley hivatalosan is megerősítette, a 2009-es idénytől korlátozásra kerülhet a csapatok éves költségvetése a királykategóriában.

Mosley a csapatvezetőknek elküldött levelében megerősítette, minden készen áll arra, hogy már a jövő évtől bevezetésre kerüljön a költségvetés maximalizálása a sportban.

Mindezt azok után tudatta a csapatvezetőkkel, hogy az FIA múlt heti megbeszélésén pozitív volt az ötlet fogadtatása, melyet először a Honda vetett fel az elmúlt hónapban.

A szövetség elnöke levelében kitért arra is, hogy bizonyos területekre nem vonatkoznak majd a megszorítások, így a motorköltségekkel, a marketing és promóciós kiadásokkal, illetve a csapatvezetők fizetésével továbbra is szabadon gazdálkodhatnak a csapatok.

“A 2009-es idénytől a csapatok költségvetése korlátozva lesz a Forma-1-ben, mely alól kivételt képeznek a motor-, illetve a versenyzőket érintő költségek, valamint a marketing és promóciós kiadások. A különböző megállapodások és felállások – különösen a részvényesek – miatt, a csapatvezetők fizetése sem tartozik bele maximált költségvetésbe” – állt Mosley levelében.

A Nemzetközi Automobil Szövetség technikai tanácsadója, Tony Purnell és a csapatok pénzügyi képviselői január 31-én Párizsban találkoznak majd, hogy megbeszéljék a részleteket. Az FIA mindent megtesz annak érdekében, hogy már 2009-től életbe léphessen a költségvetés maximalizálására vonatkozó összetett szabályrendszer.

A Pénzügyi Munkacsoport is keményen dolgozik, hogy elkészítse a szabályváltoztatási javaslatokat 2008. júniusáig. Ha pedig a határidőig nem születik egyetértés az ügyben, akkor radikális költségcsökkentő megoldásokat fognak bevezetni a Forma-1-ben, figyelmeztetett Mosley. Egy ilyen megoldás lehet a szélcsatornák használatának totális betiltása, melyet egyik csapat sem venne jó néven.

“Ha a Pénzügyi Munkacsoport nem talál elfogadható megoldást a költségvetés maximalizálásának bevezetésére, illetve annak felügyeletére, vagy a csapatok többsége nem egyezik meg 2008. június 30-ig, a költségcsökkentő megoldások, melyeket a Motorsport Világtanács 2007. december 7-i ülésén megszavazott, 2009-től életbe lépnek” – tette hozzá Mosley.

A költségvetés korlátozása szinte minden csapatvezető tetszését elnyerte, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy csökkentsék a költségeket a Forma-1-ben.

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen a hét elején a következőket mondta: “Csökkentenünk kell a költségeket, és mi minden ötletet támogatunk, mindig is támogattunk. A költségvetés korlátozásának bevezetése elsőre kiváló ötletnek tűnik.”

Hirdetés

“Természetesen időt kell szánnunk arra, hogy áttanulmányozzuk, miként lehetne megvalósítani ezt a remek ötletet, mennyi lenne a költségvetés maximuma, hogyan vezetnénk be, és miként ellenőriznénk azt.”

Mosley továbbá kitért a jövőbeli motorszabályokra is, miután a csapatok megegyeztek abban, hogy 2008-tól 2012-ig befagyasztják a motorfejlesztéseket a sportban. A jelenlegi 2.4 literes V8-as erőforrások fejlesztése már befejeződött, és tizenkét hónapon belül megkezdődik a munka a 2013-tól bevezetésre kerülő egységek tervezésén illetve fejlesztésén.

Az FIA bízik benne, hogy a sportban jelenleg résztvevő nagyvállalatokkal legkésőbb 2009. január elsejéig megegyezik a jövőbeli motorformuláról, és a költségcsökkentést, illetve a környezetbarát technológiákat előtérbe helyező szabályrendszer részleteit 2010. június 30-ig be tudja jelenteni.

Eddig az időpontig viszont tilos megkezdeni a munkát az új motorokon, ugyanis a fejlesztésre szánt összeget is meghatározza majd a szövetség. A motorgyártók pedig további megszorításokra számíthatnak.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!