Megosztás:

2012-ben térhet vissza a Forma-1 Amerikába

Helyi lapértesülések szerint két év múlva már ismét lesz versenye az Egyesült Államoknak, és ha minden jól alakul, akkor az Indianapolis Motor Speedway adhat otthont az Amerikai Nagydíjnak, jóllehet Bernie Ecclestone egy utcai versenyt szorgalmaz New Yorkban.

Az Amerikai Nagydíj 2007-ben került ki a forma-1-es versenynaptárból, miután az azóta már az indianapolisi pálya éléről lemondott Tony George és a sportág kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone nem tudott megegyezni az anyagi feltételekben.

Az autógyártók azóta keményen küzdenek azért, hogy visszatérhessenek Amerikába, ami egy nagyon fontos piac számukra.

Az Indianapolis Star úgy tudja, hogy az egyik legelismertebb amerikai promóter, Zak Brown és Tony George konstruktív tárgyalásokat folytatott Ecclestone-nal a Kínai Nagydíjon, így minden esély megvan arra, hogy visszatérhet a mezőny az Egyesült Államokba.

„Minden f1-es verseny számára két nagy kérdés létezik: hol rendezzék meg a versenyt, és miként szerezzék meg az ehhez szükséges anyagi hátteret” – mondta Brown.

„Indy-nek már megvan a helyszíne, ez a része tehát megoldva. Ha sikerül megoldanunk a finanszírozást, akkor akár már holnap megnyithatjuk a kapukat, és rendezhetünk versenyt.”

„Mindenki azon van, hogy visszatérjen a mezőny Amerikába, már csak a részleteknek kell összeállniuk.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(4 komment)
Csetti képe

@netizen70: Montoyanak más a véleménye erről. Ő kipróbálta mind a kettőt, és semmi pénzért nem jönne vissza az F1-be. Sajnos.

falcon képe

Hát én úgy hallottam, hogy az IMS cáfolta, hogy bármiféle tárgyalást folytatnának a Forma 1-el. És ha tényleg tárgyalnának, akkor biztos nem Tony George-ot küldenék, szóval ez még pletykának is gyenge.

netizen70 képe

Okos amcsik csak azt a számomra idióta NASCARt imádják:/ Watching NASCAR and drinking beer, yihaaa

McLaren fan képe

Nem kell az utcai verseny! Van már belőle elég.