2014-ben elveszíti varázsát a Forma-1 - F1VILÁG.HU

2014-ben elveszíti varázsát a Forma-1

HIRDETÉS

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint borzalmas hangjuk van a jelenlegi tervek szerint 2014-ben bevezetésre kerülő 1.6 literes, V6-os erőforrásoknak, amit aggasztónak tart.


A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint borzalmas hangjuk van a jelenlegi tervek szerint 2014-ben bevezetésre kerülő 1.6 literes, V6-os erőforrásoknak, amit aggasztónak tart.

„Volt szerencsém meghallgatni az új és a régi motor közötti különbséget a Ferrari főhadiszállásán, Maranellóban, és még Luca di Montezemolo (az olasz márka elnöke) is borzalmasnak tartja” – magyarázta a brit üzletember.

„Az FIA elnöke, Jean Todt is tartózkodik tőle, és Luca is azt mondja, ha tehetné, két-három évre biztosan jegelné a történetet.”

„Szerintem is lenne értelme elvetni az egészet és maradni annál, ami jelenleg is van. Bár egyharmadával olcsóbb lenne, én soha nem támogattam az új formulát.”

Az új motorformula bevezetését egyébként azért sürgetik egyesek, hogy még környezetbarátabbá, illetve az utcai autókban használt technikákhoz közelebbivé tegyék a Forma-1-et, nem beszélve arról, hogy tovább csökkentsék a költségeket.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!