2015-ben betiltják a gumimelegítőket a Forma-1-ben

Újabb próbálkozást tesznek a gumimelegítők betiltására a Forma-1-ben – az erre vonatkozó új szabály már 2015-ben érvénybe léphet.


Újabb próbálkozást tesznek a gumimelegítők betiltására a Forma-1-ben – az erre vonatkozó új szabály már 2015-ben érvénybe léphet.

Korábban biztonsági aggályok miatt végül nem tiltották be a gumimelegítők használatát a száguldó cirkuszban, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által csütörtökön kiadott közlemény szerint azonban 2015-ben újabb kísérletet tesznek erre vonatkozóan.

A Pirelli motorsport-főnöke, Paul Hembery még korábban, 2012-ben úgy nyilatkozott, ha van idő a felkészülésre, működhet a megoldás.

„Amikor a múltban megvitattuk a dolgot, a versenyzők aggódtak a dolog miatt, mert úgy érezték, biztonsági kérdéseket vet fel a gumimelegítők betiltás” – mondta Hembery.

„Ami minket illeti, meg tudjuk csinálni, de időre van szükségünk – hiszen emiatt teljesen meg kell változtatni a használandó keverékeket.”

Az FIA további változtatásokat jelentett be a jövőre vonatkozóan. Ennek megfelelően a csapatoknak 2015-től nem kell saját maguknak megtervezniük autóik felfüggesztését, illetve fékcsatornáit, ehhez külső segítséget is igénybe vehetnek. A szabályváltozás a költségek csökkentését hivatott szolgálni.

2015-ben egyébként tervezik a költségvetési plafon bevezetését is, ám hogy pontosan miképp is oldják azt meg, arról később – júniusig – születik döntés.

Az FIA emellett kijelentette, 2015-ben 10 kg-mal – tehát 701 kg-ra – megemelik az autó minimumsúlyát. Ezt annak érdekében teszik, hogy a nehezebb versenyzők ne kerüljenek hátrányba a versenypályán.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!