2015-ig Interlagos ad otthon a Brazil Nagydíjnak - F1VILÁG.HU

2015-ig Interlagos ad otthon a Brazil Nagydíjnak

HIRDETÉS

Minden jel arra utal, hogy egészen a 2015-ös idény végéig Interlagos ad majd otthont a Brazil Nagydíjnak, miután Sao Paulo polgármestere megerősítette, hogy sikeresen megegyezett a részletekről, és már alá is írta a papírokat a Forma-1 illetékeseivel.

A helyi kormány hivatalos weboldalán kiadott közleményben Gilberto Kassab megerősítette, meghosszabbította a pálya szerződését a Forma-1 menedzsmenttel, így biztosítva van az esemény jövője.

“Egy Forma-1-es nagydíj az egyik legnagyobb sportesemény a világon” – mondta Kassab. “Azzal, hogy aláírtuk a szerződést, Sao Paulóban kerül megrendezésre a Brazil Nagydíj az elkövetkezendő nyolc évben (beleértve a 2008-as futamot is).”

A hírek szerint a szerződés meghosszabbításával egy időben a pálya aláírta azokat a dokumentumokat is, amelyek arra kötelezik a szervezőket, hogy újítsák fel a ringet.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!