2017-ben a Hungaroringen is rajthoz áll a kis Schumi!

2017-ben a Hungaroringen is láthatjuk versenyezni a hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher fiát, Micket.


2017-ben a Hungaroringen is láthatjuk versenyezni a hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher fiát, Micket.

A német tehetség ugyanis jövőre már a Forma-3-as Európa-bajnokság mezőnyében folytatja – jelentette be csapata, a Prema.

Schumacher tavaly az olasz istállóval a német és az olasz Forma-4-ben is rajthoz állt, mindkét szériában bajnoki ezüstérmesként zárt, jövőre pedig szintet léphet.

“Az F3 egy ideális lépés lesz számomra, és feltüzelve várom már az új évet!” – mondta boldogan a kis Schumi.

“Nagyon örülök annak is, hogy a Premánál maradok, mert ez egy rendkívül profi csapat, ahol ismét sokat tanulhatok. Biztosan nagy kihívást jelent majd a következő szezon, de az elmúlt hetekben lebonyolított tesztek megmutatták, hogy nagyon élvezetes vezetni az F3-as autókat. Alig várom már, hogy elkezdődjön 2017!”

A Forma-3-as Európa-bajnokság 2017-es szezonja április 14-16. között veszi kezdetét Silverstone-ban, a sorozat pedig június 17-18. között ellátogat a Hungaroringre is.

Érdemes megemlíteni azt is, hogy Mick Schumacher versenyeit a televízión keresztül is végigizgulhatjuk, hiszen a DIGI Sport jövőre is kizárólagos közvetítője lesz a Forma-3-as Európa-bajnokság küzdelmeinek Magyarországon.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!