2017-től újra lehet tankolás a versenyeken

Könnyen elképzelhető, hogy a 2017-es idénytől kezdődően ismét látunk majd tankolásokat a Forma-1-es versenyek közben.


Könnyen elképzelhető, hogy a 2017-es idénytől kezdődően ismét látunk majd tankolásokat a Forma-1-es versenyek közben.

A tankolás újbóli bevezetéséről tavaly már egyeztettek a csapatok, akkor azonban az érintettek leszavazták a változásokat: a versenyzők ugyan lelkesedtek az ötletért, a csapatok azonban úgy ítélték meg, nem lennének izgalmasabbak a versenyek az újbóli bevezetéstől.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt azonban a minap megerősítette, újra napirendre került a téma, és ezen a héten, egy kétnapos genfi ülésen ismét egyeztetnek majd róla.

„Ha valamivel kapcsolatban aggályok vannak – márpedig nekem személy szerint vannak aggályaim –, akkor érdemes átbeszélni a munkacsoporttal, hogy helyes-e, hogy nem engedélyezett a tankolás” – mondta a francia szakember.

„Ismerjük az okait, hogy miért tiltottuk be? A tankológép szállítási költségei miatt. Ma viszont már modernebb időket élünk, amikor pontosan tudjuk, hogyan is működhetne ez. Évi 50 ezer euróról beszélünk. Ha az jót tesz a show-nak, támogatom a költségek csökkentését, de ez a Forma-1 globális költségeit tekintve azért nem egy kulcskérdés.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!