2021-ben is különböznek majd egymástól az F1-es autók

F1 2021, McLaren
Fotó: McLaren
2021-ben is jelentősen eltérnek majd egymástól a Forma-1-es csapatok versenyautói – erre számít a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) együléses bizottságának vezetője, Nikolas Tombazis.

A Forma-1 vezetősége és az FIA csütörtökön hozta nyilvánosságra a száguldó cirkusz új szabályait, melyek 2021-től lesznek majd érvényesek.

Az új regulákról már régóta egyeztettek a csapatokkal, végül megállapodás született azok bevezetéséről – ennek megfelelően pedig 2021-re jelentősen megváltoznak az F1-es versenyautók.

Bár az autók tervezésére vonatkozóan vannak szigorú megkötések, az FIA arra számít, az egyes csapatok autói így is láthatóan különböznek majd egymástól.

„Elég sok egyeztetés folyt a különféle formákról az egyes autók között. Az elmúlt másfél hónapban kezdeményes történt annak érdekében, hogy növeljük egy kicsit ezeket a különbségeket. Arra számítunk, hogy számos olyan terület lesz, melyeken az autók különböznek majd egymástól, és másképp fognak kinézni” – mondta Nikolas Tombazis.

F1 2021, Renault

A szakember azt mondja, az orr, az első szárny, a véglapok, a légbeömlők, az oldalszekrények és a motorborítás mind-mind olyan terület, ahol bizonyos mértékű szabadságot kapnak majd a csapatok.

Az FIA egy prezentáción három eltérő versenyautó-formát is bemutatott, hogy szemléltesse, lehetnek eltérő koncepciók.

„Nem arra utalunk, hogy bármelyik autó is úgy fog kinézni, mint ezeken a képeken, csupán azt, hogy a szabályok lehetőséget biztosítanak arra, hogy legyenek eltérések” – magyarázta Tombazis.

„Úgy érezzük, hogy komoly előrelépést tettünk a szabályok tekintetében, melyek lehetőséget biztosítanak a csapatoknak arra, hogy kreatívak legyenek, akárcsak az aerodinamikusoknak, akik úgy élhetik ki kreativitásukat, hogy közben a fő célokat el tudjuk érni.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!