Megosztás:

27 milliárdot fizethet a McLaren, hogy szakítson a Hondával

Úgy tűnik, betelt a pohár a McLarennél.
Úgy tűnik, betelt a pohár a McLarennél. © Pirelli

Vállalja a több mint 27 milliárd forintnak megfelelő kötbért, és felbontja szerződését a Hondával a McLaren Forma-1-es csapata – írja a Daily Mail című brit lap.

A McLaren még 2015-ben lépett szövetségre a Hondával, a japán gyártó azonban azóta is képtelen versenyképes erőforrást építeni.

A Daily Mail szerint a McLaren résztulajdonosainak türelme elfogyott, így eldöntötték, hogy felbontják a Hondával kötött, hosszú távra szóló szerződést.

A wokingi gárdánál annak ellenére teszik meg mindezt, hogy emiatt mintegy 78 millió fontos, azaz átszámítva több mint 27 milliárd forintos kötbért kell majd fizetniük.

A Daily Mail sportrovata szerint a McLaren résztulajdonosa, Mansour Ojjeh a Kanadai Nagydíj vasárnapi versenye előtt már a Mercedes nem ügyvezető elnökével, Niki Laudával, valamint a német gyártó motorsport-igazgatójával, Toto Wolffal egyeztetett egy új megállapodásról.

A hírek szerint a McLaren már az augusztusi nyári szünet előtt bejelentheti, megállapodott a Mercedesszel, noha a német istálló erőforrásait várhatóan csak a 2018-as évadtól kezdve használják majd.

A McLarennek ráadásul nemcsak a kötbér miatt lesz majd drága a Hondával való szakítás, hanem azért is, mert Fernando Alonso jelenlegi, évi 25 millió fontos fizetését is a japán gyártó állja. Ráadásul a Honda erőforrásaiért nem fizetnek semmit, miközben a Mercedes motorjainak költsége akár 10,5 millió fontra is rúghat.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Sergio Perez, a Force India versenyzője nem érzi magát rosszul amiatt, hogy nem engedte el...

Hozzászólások

( komment)