A BMW bajnoki esélyesnek tartja Kubicát - F1VILÁG.HU

A BMW bajnoki esélyesnek tartja Kubicát

HIRDETÉS

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen elmondta, csapata még nem mondott le a bajnoki címről az idei évben, ám hangsúlyozta, hogy nem tesznek különbséget versenyzőik között, különösen nem a kevésbé esélyes Heidfeld kárára.

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen elmondta, csapata még nem mondott le a bajnoki címről az idei évben, ám hangsúlyozta, hogy nem tesznek különbséget versenyzőik között, különösen nem a kevésbé esélyes Heidfeld kárára.

A bajnoki címért még harcban álló Robert Kubica az elmúlt hetekben kifakadt, mert úgy érzi, csapata nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy felérjen a csúcsra, és elmondása szerint egyedül csak ő hisz a végső sikerben az idei évben.

A lengyel pilóta jelenleg a harmadik helyen áll a bajnokságban, 14 ponttal lemaradva a listavezető Lewis Hamilton mögött, miközben már csak négy futam van hátra.

Theissen úgy gondolja, hogy Kubica még esélyes lehet a bajnoki cím megszerzésére, bár ahhoz, hogy elhappolja a végső győzelemért járó trófeát, a többiek balszerencséje is kell.

“Robertnek minden esélye megvan arra, hogy a világbajnokság élére kerüljön” – mondta a szakember a csapat hivatalos weboldalán. “Azonban nincs csapaton belüli sorrend, nincs egyes- és kettesszámú versenyző.”

“Csapatunk mindent megtesz annak érdekében, hogy mindkét versenyzője azonos feltételek mellett, azonos erőforrásokkal gördülhessen pályára az egyes futamokon. Aztán majd meglátjuk, mi történik a versenyeken.”

Heidfeld egyébként az ötödik helyen áll a bajnokságban, 11 ponttal lemaradva csapattársa mögött, de még matematikai esélye neki is van a vb-cím megszerzésére.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!