A BMW csak év végén dönt tesztpilótájáról - F1VILÁG.HU

A BMW csak év végén dönt tesztpilótájáról

HIRDETÉS

A BMW Sauber versenyistálló megvárja, miként alakul jelenlegi harmadik embere, Timo Glock jövője, és csak azután dönt arról, ki lesz a csapat tesztpilótája a 2008-as idényben, erősítette meg a gárda motorsport igazgatója, Mario Theissen.

A BMW Sauber versenyistálló megvárja, miként alakul jelenlegi harmadik embere, Timo Glock jövője, és csak azután dönt arról, ki lesz a csapat tesztpilótája a 2008-as idényben, erősítette meg a gárda motorsport igazgatója, Mario Theissen.

A GP2-es bajnokságban remeklő Glock jelenleg is tárgyalásban áll a Toyotával egy esetleges jövő évi szerződés reményében, ám a japán nagyvállalat már korábban is hangsúlyozta, csak az év végén dönt 2008-as felállásáról. Ez pedig azt eredményezi, hogy a BMW sem tudja meghosszabbítani szerződését a német versenyzővel, akinek még fogalma nincs arról, hol folytatja a jövő évben.

A német autógyártó azonban egyértelművé tette, hogy szívesen ad még időt Glock-nak, és ha kell az év végéig vár arra, mi lesz tesztpilótájával a következő szezonban.

“Az már biztos, hogy jövőre is csak egy tesztpilótánk lesz, mert azt az idei évben is láthattuk, hogy a jelenlegi korlátozások mellett még egy tesztpilóta sem tud annyit dolgozni, mint amennyit kellene” – mondta a BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen.

“Szeretnénk megtartani Timót, azonban ez több mindentől függ. Azonban továbbra is tárt karokkal várjuk, nem szeretnénk bezárni előtte az ajtót. Ha más munkát talál, akkor keresünk helyére valakit. A novemberi teszteken úgyis versenyzőinket szeretnénk bevetni.”

Theissen ugyan hangsúlyozta, hogy a jelenlegi tesztkorlátozások mellett bőven elég egy tesztpilóta a jövő évben, elárulta, hogy a csapatok azon vannak, hogy valamilyen módon lehetőséget adjanak a gyakorlásra a fiatal tehetségek számára.

“Igen, a tárgyalások jelenleg is folynak, és ha minden jól alakul, akkor minden csapat kap pluszba 3000 mérföldet, melyet a fiatal versenyzők teszteltetésére használhat” – mondta a szakember. “Egyelőre azonban még nincsenek meg a részletek. Viszont, ha lehetőséget szeretnénk adni egy fiatal versenyzőnek, azt nagy valószínűséggel megtehetjük anélkül, hogy abból bármilyen hátrányunk származna a többiekkel szemben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!