A BMW első futamgyőzelmére hajt 2008-ban

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen ismét megerősítette, hogy csapata továbbra is első futamgyőzelmére hajt az idei évben, jóllehet igen gyengén kezdte a téli teszteket vadonatúj versenygépével.

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen ismét megerősítette, hogy csapata továbbra is első futamgyőzelmére hajt az idei évben, jóllehet igen gyengén kezdte a téli teszteket vadonatúj versenygépével.

A német-svájci alakulat sokat küszködött az első teszteken, ugyanis gondok voltak új autója egyensúlyával. Igen ám, de Theissen biztos benne, hogy a legutóbbi fejlesztésekkel és az új elemekkel sikerült megoldást találniuk az F1.08 kezdeti gyermekbetegségeire.

“A téli tesztidőszak alatt tudatosan változtattunk az új autó koncepcióján” – mondta a német szakember.

“Ahhoz, hogy sikerüljön közelebb kerülnünk az előttünk álló riválisaikhoz, agresszív fejlesztésekbe kellett kezdenünk, és merőben másképp kellett készülnünk az idei évre, mint korábban. Azonban az új autó megbízhatóságával meg vagyunk elégedve.”

“Megtanultuk, hogy kezdetben sokkal nehezebb kontrollálni egy olyan autót, amelyben rengeteg potenciál van, mint egy sokkal vezethetőbb gépet, amely hamarabb eléri a határait” – folytatta Theissen. “Most már csak az a feladatunk, hogy finomra hangoljuk az autót. Úgy gondolom, jó úton járunk.”

“Céljaink mit sem változtak a 2008-as idényre: közelebb szeretnénk kerülni az élen állókhoz, és meg akarjuk szerezni első futamgyőzelmünket” – tette hozzá a BMW első embere.

A csapat egyébként a második helyen végzett a konstruktőrök versenyében a tavalyi évben, miután a kémügy miatt kizárták a bajnokságból a McLarent.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!