A BMW megerősítette, hogy pályára vitte a KERS-t - F1VILÁG.HU

A BMW megerősítette, hogy pályára vitte a KERS-t

HIRDETÉS

A BMW a második csapat a mezőnyben, amely hivatalosan is megerősítette, hogy már megkezdte a jövő évben bevezetésre kerülő kinetikus energiatároló rendszer (KERS) tesztelését a versenypályán.

A BMW a második csapat a mezőnyben, amely hivatalosan is megerősítette, hogy már megkezdte a jövő évben bevezetésre kerülő kinetikus energiatároló rendszer (KERS) tesztelését a versenypályán.

A német-svájci alakulat 50 km-t teljesített az új eszközzel, mindennemű probléma nélkül saját tesztpályáján Miramasban.

“Mindössze egy 50 kilométeres bejáratásról volt szó” – mondta a BMW technikai igazgatója, Willy Rampf az Autosport magazinnak adott nyilatkozatában. “Ez volt a legelső teszt az autóban, és eddig elégedettek vagyunk, hiszen a rendszer alapfunkcióival nem volt semmi gond. Mindenképpen pozitív volt a teszt.”

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen is elégedettségének adott hangot, különösen azért, mert eddig semmi probléma nem volt a rendszerrel.

“Saját pályánkon teszteltük az új rendszert. Továbbra is keressük a tökéletes energiatároló egységet. Megbízhatósági és biztonsági teszteket végzünk el minden egyes alkatrészen. Rengeteget dolgozunk a rendszerrel, hogy az biztonságos legyen. Minden lehetséges meghibásodást szimulálunk, hogy a kockázatot a minimálisra csökkentsük.”

“Azonban úgy gondolom, hogy mindent irányításunk alatt tartunk” – tette hozzá Theissen, aki azt is elmondta, hogy olyan problémával még nem találkoztak, ami a tüzet okozta szerdán a Red Bull Racing gyárában.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A BMW megerősítette, hogy pályára vitte a KERS-t
Ha esik, szombaton is bajban lehet a Ferrari
Russell elárulta a gyenge időmérő okát
Az FIA nyomoz a rejtélyesen lángra kapó kínai F1-es gyep miatt
Hamilton a sprintfutamon visszaesésre számít
Verstappen szerint a Red Bull megérdemli a negyedik helyet

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!