A BMW nem talált időben vevőt csapatára - F1VILÁG.HU

A BMW nem talált időben vevőt csapatára

HIRDETÉS

A BMW Sauber vezetése bejelentette, hogy nem tudja aláírni az új Concorde Egyezményt, miután az idő szűke miatt, egyszerűen képtelen volt vevőt találni csapatára.

A BMW Sauber vezetése bejelentette, hogy nem tudja aláírni az új Concorde Egyezményt, miután az idő szűke miatt, egyszerűen képtelen volt vevőt találni csapatára.

A német cégóriás július végén jelentette be, hogy az év végén elhagyja a Forma-1-et, és megpróbál vevőt találni hinwili bázisú csapatára.

A jövő évre érvényes nevezéssel rendelkező csapatok múlt pénteken írták alá az új Concorde Egyezményt, és az FIA szerdáig adott haladékot a BMW-nek, hogy ezt megtegye, amire csak abban az esetben lett volna lehetősége, ha talál vevőt csapatára.

Ez azonban nem sikerült neki az idő szűke miatt, pedig a FOTA (f1-es csapatok szövetsége) korábban jelezte, hogy kész minden támogatást megadni a német-svájci alakulatnak, hogy túlélje a BMW kivonulását, ahogy azt a Brawn is tette a Honda távozása után.

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen azonban elmondta, hogy nem adják fel, és továbbra is keresik a potenciális vevőket, de nincsenek könnyű helyzetben.

“A július 29-i bejelentés óta, minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy sikerüljön eladni a csapatot” – mondta a német szakember.

“Sajnos minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerült vevőt találni a csapatra. Az idő szűke egyszerűen lehetetlenné tette számunkra, és a potenciális vevők, befektetők számára, hogy megoldást találjunk egy ilyen komplex tranzakcióra.”

“Ez pedig azt jelenti, hogy a csapat egyelőre nem tudja aláírni az új Concorde Egyezményt.”

A FOTA tagjai jelezték, hogy hajlandóak lennének időt adni a BMW-nek arra, hogy vevőt találjon csapatára, és egy későbbi időpontig aláírja az egyezményt, ám azt nem tudni, hogy mit szól ehhez az FIA, ugyanis több új csapat is arra vár, hogy indulási lehetőséget kapjon a jövő évre.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!