A BMW továbbfejleszti hibrid rendszerét

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen elmondta, hogy csapata egy továbbfejlesztett hibrid rendszerrel készül a Török Nagydíjra, ami tovább javíthat az autó súlyeloszlásán.

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen elmondta, hogy csapata egy továbbfejlesztett hibrid rendszerrel készül a Török Nagydíjra, ami tovább javíthat az autó súlyeloszlásán.

A német-svájci alakulat elsők között vitte pályára a KERS-t a téli teszteken, ám az első négy futam után kiszerelte autóiból a rendszert, mert úgy ítélte meg, nem jár olyan nagy előnnyel a használata, és inkább az új aerodinamikai csomagra koncentrál Barcelonában.

Theissen azonban elmondta, hogy csapata nem állította le a KERS fejlesztését, és ha minden a tervek szerint halad, akkor már a Török Nagydíjon bevethetik az eszköz egy továbbfejlesztett változatát.

“Az aerodinamikai csomag fejlesztésével párhuzamosan, egy új KERS csomagoláson is dolgozunk, ami teljesen illeszkedik az új aero csomaghoz” – idézte Theissent az autosport.com.

“A két újdonság egyszerre érkezett volna, de úgy döntöttünk, hogy nem kombináljuk a kettőt, ugyanis egyértelmű volt számunkra, hogy az új aerodinamikai csomag minden időnket felemészti majd pénteken, és szombat reggel, így ha bevetnénk az új KERS-t, az már túl sok lenne.”

“Terveink szerint Isztambulban már az autóban lesz” – tette hozzá a szakember, aki megerősítette, hogy a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Monacói Nagydíjon nem használják a KERS-t, ugyanis az utcai ring rövid egyenesei miatt, annak semmi értelme nem lenne.

Arról egyelőre nincs információ, mikor érkezik a csapat új duplafedelű diffúzora, de egyes források szerint az már bemutatkozhat Monacóban.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!