A Brawn nem tud eleget fizetni Buttonnak - F1VILÁG.HU

A Brawn nem tud eleget fizetni Buttonnak

HIRDETÉS

Brit lapértesülések szerint Ross Brawn csapatának továbbra sem sikerült megegyeznie Jenson Buttonnal, sőt a brackley-i bázisú gárda állítólag nem tudja kielégíteni az idei világbajnok anyagi elvárásait, ezért a vezetőség más módon próbálja magához láncolni a brit pilótát.

Brit lapértesülések szerint Ross Brawn csapatának továbbra sem sikerült megegyeznie Jenson Buttonnal, sőt a brackley-i bázisú gárda állítólag nem tudja kielégíteni az idei világbajnok anyagi elvárásait, ezért a vezetőség más módon próbálja magához láncolni a brit pilótát.

Bár a hét elején elmondta, hogy 99%-ig biztos abban, hogy sikerül megegyezniük Buttonnal, Ross Brawn a Guardiannak adott nyilatkozatában elhintette, hogy egyszerűen képtelenek lesznek annyi pénzt fizetni a brit versenyzőnek, amennyit elvárna az idei sikerek után.

Brawn ugyanis nem akarja veszélybe sodorni csapata jövőjét azzal, hogy esetleg túlvállalja magát, és a túl magas versenyzői fizetés miatt ne maradjon elég forrás az autó fejlesztésére.

Button a hírek szerint idén “mindössze” 3 millió fontot kapott, miután az év elején, a csapat megmenekülése érdekében, belement egy drasztikus fizetéscsökkentésbe, ám most a dupláját szeretné keresni, amit a Brawn úgy tűnik, hogy nem fog tudni kifizetni.

A csapatfőnök viszont optimista, mert úgy érzi, ha nagyobb szabadságot biztosítanak versenyzőjüknek a személyes szponzorokkal való tárgyalásokban, és csak kisebb százalékot “nyúlnak le” az így befolyt összegből, meggyőzhetik Buttont.

A brit sajtó úgy tudja, hogy a McLaren is érdeklődik az aktuális világbajnok iránt, ahol nem lenne probléma kifizetni a 6 millió fontot, bár a wokingiak egyelőre még Kimi Raikkönen végleges válaszára várnak.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!