A csalódott Massa kemény versenyre számít - F1VILÁG.HU

A csalódott Massa kemény versenyre számít

HIRDETÉS

Csalódottan nyilatkozott a Koreai Nagydíj szombati kvalifikációját követően a Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa, aki pusztán a hatodik rajthelyet csípte meg, alaposan elmaradva csapattársától, Fernando Alonsótól.


Csalódottan nyilatkozott a Koreai Nagydíj szombati kvalifikációját követően a Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa, aki pusztán a hatodik rajthelyet csípte meg, alaposan elmaradva csapattársától, Fernando Alonsótól.

A Ferrari nagy reményekkel vágott neki az időmérőnek, azonban az utolsó pillanatokban a Red Bull csapata kibérelte az első sort Fernando Alonso előtt. Helyzetüket tovább nehezíti, hogy másik versenyzőjük, Felipe Massa pusztán a harmadik sorból várhatja majd a piros lámpák kialvását.

A 2008-as év ezüstérmese a minősítő tréninget követően elmondta, természetesen csalódott, különösen azért, mert az időmérő második szakaszában az autó rendkívül versenyképes volt.

„Nem vagyok túl boldog, pláne azért, mert a hatodik hely azt jelenti, hogy a pálya piszkosabb oldaláról leszek kénytelen rajtolni, ami komoly hátrányt jelenthet” – mondta Massa.

„Nagyon elégedett voltam a Q2-ben elért eredménnyel, mert az autó sokkal versenyképesebb volt, mint tegnap és arra gondoltam, talán a legjobb helyekért harcolhatok majd.”

„Sajnos forgalomba kerültem a Q3-ban, az egyetlen új, lágy abroncsokkal futott etapom során. Kár érte, mert az autó jól ment, de nem sikerült kihozni belőle a maximumot.”

Massa hozzátette, sokat javultak a pályafeltételek a tegnapi szabadedzések óta, ennek ellenére azonban kemény versenyre számít, melyet a holnapra jósolt eső tovább bonyolíthat.

„A tapadással kapcsolatban javult a helyzet, még a keményebb keverékű gumikkal is, így arra számítok, hogy ez holnapig folytatódni fog.”

„Nagyon kemény versenyre számítok. Ha esni fog, akkor még ennél is csúszósabb lesz az aszfalt.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!