A csalódott Räikkönen erős versenyre számít

Csupán a 6. legjobb időt érte el a Forma-1-es Osztrák Nagydíj időmérő edzésén Kimi Räikkönen, a büntetések miatt azonban a 4. helyről rajtolhat majd vasárnap.


Csupán a 6. legjobb időt érte el a Forma-1-es Osztrák Nagydíj időmérő edzésén Kimi Räikkönen, a büntetések miatt azonban a 4. helyről rajtolhat majd vasárnap.

A 2007-es év legjobbja elárulta, csalódott, mert a szabadedzések alapján jobb tempóra számított, bizonyos okok miatt azonban nem boldogultak a változó körülményekkel szombaton.

„Rengeteg minden történt ma” – kezdte a finn pilóta a szombati időmérő értékelését.

„A Q3-ban megérkezett az eső, de aztán az etap végére a pálya elkezdett felszáradni, szóval nehéz volt megmondani, hogy esőgumikkal menjünk-e ki, vagy slickekkel. Amikor trükkössé váltak a körülmények, bizonyos okok miatt nem remekeltünk, és nem sikerült összerakni egy igazán jó kört, amikor számított volna.”

Räikkönen hozzátette, úgy érzi, jó versenyt futhat a második sorból rajtolva.

„Egy kicsit kiábrándító, hogy hatodik lettem, úgy éreztem, több van benne. Mivel azonban előttem többen büntetést kapnak, nem olyan rossz a helyzet. Az autó egész hétvégén jól viselkedett, szárazon és vizes pályán is jó volt a tempónk, szóval szerintem rendben leszünk vasárnap.”

„Nehéz nap vár majd ránk, a körülményeken múlik, hogy meddig bírják a gumik. Megpróbálunk jobbak lenni ma.”

MI OTT VAGYUNK AZ OSZTRÁK NAGYDÍJON IS – NE MARADJON LE SEMMIRŐL!

Az F1Világ.hu csapata jelen van az Osztrák Nagydíjon is! Exkluzív információkért látogassa meg az F1Világ Facebook-oldalát, vagy kövesse kollégánkat, Godina Zsoltot a közösségi oldalon!

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!