A csapatok kipróbálhatják a jövő évi gumikat - F1VILÁG.HU

A csapatok kipróbálhatják a jövő évi gumikat

HIRDETÉS

A hétvégi Brazil Nagydíj pénteki edzésnapján kipróbálhatják a Pirelli 2013-as specifikációjú abroncsait a Forma-1 csapatai – jelentette be az olasz gyártó nemrégiben.


A hétvégi Brazil Nagydíj pénteki edzésnapján kipróbálhatják a Pirelli 2013-as specifikációjú abroncsait a Forma-1 csapatai – jelentette be az olasz gyártó nemrégiben.

A vállalat azt már korábban közölte, hogy jövő évi abroncsai nagyban eltérnek majd az idén használtaktól, ám a brazíliai hétvégétől eltekintve a mezőny csak az előszezoni teszteken tanulmányozhatja majd azokat alaposan.

„Mivel februárig nincsenek tesztek, ez a lehetőség nagyon értékes lesz számukra, hiszen láthatják, milyenek lesznek új abroncsaink, még mielőtt véglegesítik 2013-as versenygépeiket – szóval reméljük, hogy nem fog esni pénteken” – mondta Paul Hembery, a Pirelli motorsport-igazgatója.

„A keverék, és maga a konstrukció is eltérő lesz, ami azt jelenti, hogy az új gumi karakterisztikája megváltozott – szélesebb munkatartományban működik majd, és egyes keverékek valamivel agresszívebbek lesznek.”

Hembery azt azonban kijelentette, az Interlagosban kipróbálható keverékek nem pontosan ugyanolyan lesznek, mint amiket a csapatok jövőre használnak majd, ugyanakkor a szabadedzések során gyűjthető adatok felbecsülhetetlen értékkel bírnak majd.

„Még nem döntöttük el pontosan, a keverékek milyenek lesznek majd egymáshoz képest, ezért is hívjuk a Brazíliában kipróbálható abroncsot prototípusnak. Ugyanakkor azt már megmutatja, milyen lesz az alapvető tervezési filozófia a jövő évben.”

„Izgatottan várjuk a csapatok visszajelzéseit, és természetesen szeretnénk stílusosan, egy remek versennyel nyugdíjba küldeni idei keverékünket Brazíliában.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A csapatok kipróbálhatják a jövő évi gumikat
Az F1-es Kínai Nagydíj sprintfutamának rajtrácsa
Gumielőnyben lehet a Ferrari a szombati sprintfutamon
Sainz már most tudja, min akar változtatni az autón az időmérőre
Ötszörös pénzt fizet a fogadóiroda Norris sprintgyőzelmére! (x)

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!