A csapatok megmentenék a nyári szünetet az F1-ben - F1VILÁG.HU

A csapatok megmentenék a nyári szünetet az F1-ben

HIRDETÉS

A Forma-1-es csapatmenedzserek olyan feladatot kaptak feletteseiktől, hogy nézzenek utána, miként tudnák úgy átszervezni a jövő évi versenynaptárat, hogy megtarthassák tradicionális nyári szünetüket, amely elengedhetetlen a csapattagok feltöltődéséhez.

A Forma-1-es csapatmenedzserek olyan feladatot kaptak feletteseiktől, hogy nézzenek utána, miként tudnák úgy átszervezni a jövő évi versenynaptárat, hogy megtarthassák tradicionális nyári szünetüket, amely elengedhetetlen a csapattagok feltöltődéséhez.

A jövő évi bajnokság március végétől egészen november közepéig tart majd, ám az új helyszínek érkezésével, az előzetes tervek szerint kimarad a szokásos háromhetes nyári szünet.

A csapatvezetők már korábban jelezték, hogy komolyan aggódnak a sűrű program, és a háromhetes szünet elhagyása miatt, ugyanis véleményük szerint egyik dolgozójuktól sem várhatják el, hogy egész évben úton legyen és éjt nappallá téve dolgozzon.

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis nemrég a következőket mondta: “Ez a szünet abszolút szükséges azoknak az embereknek, akik folyamatosan úton vannak. Nincs elég idejük arra, hogy a családjukkal legyenek, így ebben a kis szünetben legalább egy hetet eltölthetnek szeretteikkel.”

“Ez az egyik kulcsa annak, hogy megtartsuk az emberek motivációját, és kielégítsük őket. Azonban a jövő évi versenynaptár ezt nem teszi lehetővé, hiszen szinte minden hétvégén versenyt rendeznek.”

“Éppen ezért megoldást kell találnunk erre, így a jövő évtől minden bizonnyal rotálni fogjuk személyzetünket. Nem várhatjuk el tőlük azt, hogy az egész szezont végigutazzák a csapattal” – tette hozzá Dennis.

A csapatvezetők ismét összeültek a hétvégi Európa Nagydíjnak helyet adó Valenciában, ahol megegyeztek abban, hogy megpróbálják átszervezni a dátumokat, hogy megoldható legyen a háromhetes szünet a szezon közben.

A csapatvezetők abban is egyetértettek, hogy a csapatmenedzserek a legalkalmasabbak arra a feladatra, hogy kitalálják, miként alakítsák át a versenynaptárat, ugyanis ők sokkal többet tudnak a logisztikáról, illetve a háttérszervezésről, mint a vezetőség.

Az első ötletet, miszerint a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj időpontjának előrébb hozásával nyújtsák el a szezont, a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone már csírájában elfojtotta, ugyanis a március 29-i dátum úgy lett kitalálva, hogy az a lehető legkedvezőbb legyen az európai nézők számára a nyári időátállítás miatt.

Egyes források szerint a csapatvezetők most azon vannak, hogy a Német-, a Magyar-, vagy a Török Nagydíj időpontjának megváltoztatásával biztosítsák maguknak a szokásos háromhetes szünetet.

Hirdetés

Az egyik ilyen lehetőség az lenne, hogy a Német-, és a Magyar Nagydíjat egymást követő héten, július 12-én, illetve 19-én rendeznék meg, míg a Török Nagydíjat eltolnák augusztus 2-re, ami azt eredményezné, hogy három hét szünet keletkezne az augusztus 23-i valenciai futam előtt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!